Előállította a rendőrség a fideszes Dézsy Zoltánt, a Seuso-kincsek megszállottját

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság két férfit állított elő a kőszárhegyi kőbányánál június 27-én, egyikük Dézsy Zoltán újságíró, filmrendező volt – írta az Átlátszó. A helyszínen emberi csontokat, tégla- és kerámiadarabokat találtak, amiket lefoglaltak, és beszállítottak a polgárdi rendőrőrsre. Ez az a bánya, amelynek az egyik üregében a hetvenes években felfedezték a páratlan római-kori leletnek számító Seuso-kincseket, de egy részük továbbra is ismeretlen helyen van.

A csontokról a székesfehérvári Szent István Király múzeum munkatársa megállapította, hogy régészeti korú leletről van szó, tehát nem szükséges gyilkosság ügyében nyomoznia a rendőrségnek. Régészeti leletek és védett kulturális tárgyak lopásával kapcsolatos büntetőügy azonban indult, mivel a gyanú szerint a dokumentumfilmes Dézsy és a bányánál elfogott markolós csapat a hiányzó leletek után kutathatott.

Dézsy az Átlátszó szerint a Seuso-kincsek megszállottja, első dokumentumfilmjét 1997-ben, a másodikat 2016-ban rendezte, a harmadikat pedig jelenleg is forgatja. Dézsy a lapnak azt mondta, ez egy olyan oknyomozó film, ami helyszínről helyszínre követi a hiányzó műkincsek utáni kutatást, és bízik abban, hogy „slusszpoénként” meg is találják kincseket.

Az Átlátszó információi szerint a rendőrségi eljárás során elrendelt házkutatás eredménytelenül zárult Dézsy Zoltánnál, viszont egy régiséggyűjtő társánál, akit szintén előállítottak Kőszárhegyen, ismeretlen eredetű lopott műkincset találtak. Dézsy szerint a helyszínen talált emberi csontokat tavaly forgatta ki a földből egy gép egy amerikai játékfilm forgatásakor. A filmes azt mondta, hogy a csontokról előre értesítette a székesfehérvári múzeumot, és „leletnek nem is nagyon lehet nevezni azt a három darab csigolyát, meg két koponyadarabot”.

Pokrovenszki Krisztián, a székesfehérvári múzeum főigazgatója azonban azt nyilatkozta a lapnak, hogy Dézsytől csak a rendőrségi előállítását követően kaptak levelet. A főigazgató szerint történt előzetes bejelentés is, csak azt nem Dézsy tette. Először nem találták a pontos helyszínt a bejelentésben szereplő koordináták alapján, de miután a rendőrség elkapta a két illetőt, a múzeum egyik munkatársa elment a polgárdi rendőrkapitányságra megnézni a leleteket, és azonosította, hogy a csontok nagyjából egy héttel a rendőrségi intézkedés előtt kerülhettek ki a földből, vagyis nem frissen bontották ki azokat.

A kőbánya területén korábban folytak régészeti kutatások, de az eddig nem szerepelt a hivatalosan regisztrált lelőhelyek között. „Azóta kimentek a kollégáim, Árpád-kori és római kori leleteket is találtak. Be is jelentettük a területet, tehát most már szerepel a közhiteles nyilvántartásban és védelem alatt áll” – mondta az Átlátszónak Pokrovenszki.

Dézsy Zoltán a nyolcvanas-kilencvenes években dolgozott újságíróként, riporterként és szerkesztőként a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban, az elmúlt években pedig többször felbukkant a fideszes Hír TV műsoraiban is. Ő rendezte az Elment az öszöd című filmet Gyurcsány Ferencről és a 2006-os tiltakozásokról, valamint furcsa tüntetést szervezett az Erzsébet hídra 2025 áprilisában, így Hadházy Ákos és a Momentum is a Ferenciek terére hívta az embereket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!