Róna Dániel: A Fidesznek ez teljes kudarc

Róna Dániel: A Fidesznek ez teljes kudarc
Fotó: Bakos Barna / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Sulyok Tamásnak nem volt jó választása, a 2024 és 2026 közötti tevékenységével olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy a kormányváltás után csak rosszabbnál rosszabb lehetőségei voltak – mondta Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont elemzője a Telex hétfői élő műsorában. Az adásban szó esett a hétvégi történésekről: arról, hogy Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény-módosítást, amellyel az ő köztársasági elnöki megbízatása is megszűnt, illetve Polgár Judit jelölése és Vitézy Dávid népszerűsége is szóba került.

Róna elmondása szerint meglepődött Sulyok döntésén, már csak azért is, mert úgy tűnt, hogy a végsőkig szembemegy Magyar Péterrel ebben a kérdésben. Az, hogy Sulyok mégis aláírta a módosítást, szerinte annak köszönhető, hogy korábban már belefutott egy pofonba az Alkotmánybíróságnál – emellett az AB csak formailag vizsgálhatta volna a módosítást, tartalmi kérdésekben nem.

Az elemző szerint nem is az az igazi kérdés, hogy miért húzta eddig Sulyok az ügyet, inkább az, hogy egyáltalán miért vállalta el a köztársasági elnöki felkérést még 2024-ben. Szerinte a további ellenállás a Tiszát még neccesebb eszközökre kényszeríthette volna, ami a Fidesznek ugyan kedvezett volna, de Sulyoknak nem – köztársasági elnök így sem maradhatott volna, csak húzta volna az időt. „Elsősorban azért nem állt bele ebbe a harcba, mert reménytelen volt” – mondta az elemző. Szerinte, ha Sulyok a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét akarta volna óvni, akkor már a választás után lemondott volna.

„A Fidesznek ez teljes kudarc, ez nem kérdés” – vélekedett az elemző, hozzátéve, a múlt hét eseményein is látszik, hogy egyre többen mennek szembe Orbán Viktor akaratával: Gulyás Gergely, Szijjártó Péter és most már Sulyok Tamás is. Az elemző szerint nem túl hiteles, hogy Orbánék önkényt kiáltanak az ügyben – már csak azért sem, mert azt, hogy mindezt a Tisza Párt megtehette, az Orbán-kormány tette lehetővé anno, mégpedig a választási rendszer átalakításával.

A napnál is világosabb, hogy Magyar Péter Polgár Juditot szeretné köztársasági elnöknek, mondta az elemző, aki szerint mindez pont azt cáfolja, hogy Magyar Péter Orbán Viktor embere helyett a sajátját ültetnék be köztársasági elnöknek. Szerinte sokakban hagyott hiányérzetet, hogy Magyar a társadalmi egyeztetésre tett ígéret után egy nappal bejelentette, hogy találkozik és felkéri Polgár Juditot köztársasági elnöknek. Ezek az egymásnak ellentmondó lépések azonban szerinte inkább ügyetlenkedésnek számítanak. „A botladozás a legjobb szó, az önkény pont nem ez” – tette hozzá.

Az elemző szerint Polgár Judit mellett egy komoly érv, hogy a jelöléséért indított petícióban pártszimpátiától függetlenül szerepelnek aláírók, Kulka Jánostól Kapu Tiborig – szerinte már magában rendkívüli a hazai politikai életben, hogy komolyan felmerült egy olyan ember, akit pártokon átívelően támogatnak.

„Ha valaki azt hiszi, hogy egy báb lenne, az nem ismeri az életútját” – mondta Polgár Juditról Róna Dániel.

Róna szerint mindez azért is példátlan a korábbi jelölésekhez képest, mert Polgár Juditnak semmilyen kötődése nincs a Tisza Párthoz. Sulyok Tamás eltávolítása után azonban rossz is lenne az optikája, ha a Tisza a saját emberét ültetné be köztársasági elnöknek, mondta az elemző.

Róna azt is kiemelte, nincs olyan jelölt, aki teljes mértékben megfelel a két fő szempontnak: vagyis, hogy legyen politikai tapasztalata és megtestesítse a nemzet egységét – már csak azért sem, mert ez a két szempont általában ellentmond egymásnak. Szerinte kétségtelen, hogy politikai tapasztalat nélkül nehezebb falat köztársasági elnöknek lenni, a nemzet egységének megteremtésében azonban Polgár Judit mindenképpen előnnyel indul. Róna szerint nem reális, hogy a miniszterelnök állítása szerint nem gondolkodott előre arról, kit szeretne köztársasági elnöknek, ha ez mégis így lett volna, akkor az óriási hiba a részéről.

Az adásban Vitézy Dávid is szóba került, aki a parlamentben is helyettesítette a miniszterelnököt, amíg az a NATO-csúcson vett részt. Róna szerint a közlekedési és beruházási miniszter nagyon ügyesen igazodik el a politikában, jól kommunikál, már a főpolgármesteri kampányában is látszott, hogy sikeres politikus. Kompetenciáját mutatja szerinte az is, hogy a parlamentben is bizonyította: nem csak tárcájához tartozó ügyekben tud megszólalni.

Róna szerint a miniszter pályája meredeken felfelé ível, azt is mondta, el tudja képzelni, hogy Vitézy egyszer az ország miniszterelnöke legyen.

Az elemző szerint látszik, hogy Vitézy hatáskörökben is minisztertársai elé került, és Magyar Péter bizalmát is élvezi – szerinte ezt mutatja az is, Vitézy milyen gyakran szerepelt az elmúlt időszakban a miniszterelnök oldalán.

Kapitány István kapcsán az elemző pont egy másik ívet lát, szerinte a gazdasági és energetikai miniszter az utóbbi időben a háttérbe szorult, aminek az is lehet az oka, hogy több kommunikációs hibát is vétett, például a vagyonnyilatkozata kapcsán. Ettől függetlenül továbbra is a legnépszerűbb tiszás politikusok között mutatják a közvélemény-kutatások, ahogy Ruff Bálintot és Orbán Anitát is.

Az élő közvetítést itt lehet követni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!