Keresi a rendőrség a cserbenhagyó autóst, aki halálra gázolt egy biciklist
Győrben, a Szent István út és Gárdonyi utca kereszteződésében egy gépjármű kerékpárost gázolt el pénteken 10 óra körül. Az eset során a kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Az okozó autó sofőrje és utasai a segítségnyújtást elmulasztva a helyszínt elhagyták, felkutatásuk jelenleg is folyamatban van – írta a rendőrség.

A fenti bűncselekmény elkövetője tartózkodási helyének megállapítása, és az esettel kapcsolatos további információk beszerzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azon személyek jelentkezését, akiknek bárminemű adatok, fénykép- vagy videófelvételek állnak rendelkezésére.
Az RTL Híradója szerint a lámpa zöldet mutatott, így ment volna át a négysávos út túloldalára a biciklis a lámpás kerékpárúton Győr belvárosában. A gázoló elmenekült a helyszínről, pedig az RTL információ szerint rajta kívül a kocsiban egy nő és egy kisgyerek is utazott.
Az autót pár utcányira találták meg üresen. A rendőrség halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt indított büntetőeljárást.
Az OMSZ az áldozatról közölte, hogy a középkorú férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a „helyszínre riasztott rohamkocsi személyzete által még hosszú időn át emelt szinten folytatott traumás újraélesztési kísérlet ellenére” a helyszínen meghalt.



