Zivatarra, néhol felhőszakadásra számíthatunk
A változó mennyiségű felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a késő délelőtti óráktól nyugati, északnyugati irányból fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet – írja a HungaroMet az előrejelzésében.
Eszerint csütörtök délelőtt még kisebb, délután már nagyobb számban, egyre inkább a keleti országrészben fordulhat elő zápor, zivatar, amelyeket néhol felhőszakadás is kísérhet.
Az északi, északnyugati szél főképp a Dunántúlon és északkeleten lesz erős, néhol viharos. Záporok és zivatarok környezetében is megerősödhet, viharossá fokozódhat a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között alakul. Késő este 19, 25 fok valószínű.