Új vezérigazgató az MTVA-nál: Szentkirályi pártpolitikai átalakításról, Tarr a propaganda megszüntetéséről ír
„Egyeztetés nélkül, átláthatatlanul és pártpolitikai alapon. Így választotta meg ma a tiszás többség a közmédia új vezetőjét” – írta csütörtöki posztjában Szentkirályi Alexandra, aki az elnöke annak a parlamenti művelődési bizottságnak, amely megválasztotta az MTVA új, egyelőre csak átmeneti vezérigazgatóját, Horváth P. Andrást.
Szentkirályi a bejegyzésében azt sérelmezi, hogy nem volt elég idő a pályáztatásra, és nem volt lehetősége a bizottságnak, hogy személyesen meghallgassa a jelölteket, ezért egy életrajz és motivációs levél alapján kellett dönteni. Szerinte a kormánypárti képviselők ködösítettek, amikor arról kérdezte őket, hogyan kell elképzelni az ideiglenes vezető felhatalmazását.
A kinevezésről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is írt a közösségi oldalán, ő szintén a kinevezés ideiglenességét hangsúlyozta, azzal, hogy az új állandó vezetőt társadalmi és szakmai egyeztetés után, nyílt pályázat útján választja ki a szakma. „Az ideiglenes vezetés feladata a közmédia működésének átvilágítása és racionalizálása, a propaganda megszüntetése és egy hiteles, függetlenül és objektívan tájékoztató médium kialakítása” – írta a miniszter, aki szerint a közmédia közérdek, és az egyetlen feladata, hogy a nyilvánosságot, az embereket szolgálja.
Radnai Márk a Művelődési Bizottság alelnökeként szintén azt hangsúlyozta posztjában, hogy átmeneti megbízatásról van szó, Horváth P. András feladata nem az, hogy évekre átvegye a közmédia irányítását, hanem hogy teljes körűen átvilágítsa az MTVA-t és levezényelje az átalakulás első szakaszát.
„Nem lecseréljük az egyik párt embereit a másikéra, hanem új alapokra építjük fel az egész rendszert” – írta Radnai, hozzátéve, az új médiatörvény alapján kormánypárti, ellenzéki és független szakmai szereplők is részt vesznek majd az új közmédia felügyeletében. Szerinte „ilyen demokratikus garanciarendszer még nem volt Magyarországon. Ezért szeretném kérni a közmédiában dolgozó valamennyi tisztességes munkatárs együttműködését és türelmét az előttünk álló hónapokban.”
Miután távozott Papp Dániel az MTVA és Altorjai Anita a Duna Médiaszolgáltató Zrt. éléről, megüresedett a közmédia két legfontosabb pozíciója. Erre a két posztra választott új embereket és vitázott róla a bizottság, azonban a Tisza kétharmada miatt ez voltaképpen csak formalitás volt.
Horváth P. Andrásról egyébként egyelőre keveset lehet tudni azon kívül, hogy ügyvédként dolgozik és van saját ügyvédi irodája. Közmédiás tapasztalata nincs és a munkája sem a médiához kapcsolódik majd a szervezet élén: alapvetően az egész közmédiás átalakítás jogi és gazdasági hátterét kell megoldani, illetve átvilágítania az eddigi működést. Horváth kinevezése addig tart, amíg pályázati úton megtalálják az új végleges vezérigazgatót.