A nyár végéig átvilágítják a Nemzeti Együttműködési Alapot

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„A civil finanszírozási rendszer átláthatósága” érdekében a kormány a Nemzeti Együttműködési Alap működésének „átfogó tényfeltáró” átvilágításával és felülvizsgálatával bízta meg a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert. Az általános pénzügyi, jogi és célszerűségi vizsgálatokon túl azt is fel kell tárnia, hogy a kiírt pályázatok összhangban állnak-e a törvényben meghatározott célokkal, de felül kell vizsgálnia az alap kollégiumainak döntési mechanizmusát és azt is, hogy hogyan jelölhettek azokba tagokat a civil szervezetek. Erre augusztus 1-ig szabott határidőt a kormány

Az 1218/2026 (VII. 2.) Korm. határozat alapján Tarr Zoltánnak emellett Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterrel közösen augusztus 31-ig a fenti vizsgálat eredményének függvényében javaslatot kell tennie a kormány új támogatáspolitikai koncepciójára is.

Orbán Viktor kormánya a választási kampány előtt, idén január 19-én hozott határozatában úgy módosította az államháztartási törvényről szóló rendeletét, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapból kapott, 3 millió forintot meg nem haladó költségvetési támogatások esetén lényegében elszámolni se kellett a kapott támogatással, elég volt nyilatkozni, hogy a pénzt a célnak megfelelően, jogszerűen használták fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!