Már meglévő jogosultságokhoz kötötték az iskolakezdési támogatást
A kormány döntött a rászoruló családoknak járó 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról, amihez majd egy új jogosultsági rendszert dolgoznak ki, de erre most nem volt még idő, így most meglévő jogosultságokhoz kötötték a felvételét. Azok vehetik igénybe,
- akiknek jár rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény;
- akik emelt összegű családi pótlékban részesülnek, tartósan beteg és súlyos fogyatékossággal élő gyereket nevelnek;
- a Dobbantó programban, valamint a Műhelyiskolai képzésben résztvevő fiatalok;
- akik gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkednek;
- egyszülős családban nevelkedők.