Kapitány István azonnali vizsgálatot rendelt el, miután két postás meghalt a múlt heti extrém hőség idején

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A miniszterelnök utasítására Kapitány István azonnali vizsgálatot rendelt el a két postás miatt, aki meghalt a múlt heti extrém hőség idején, jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Magyar Péter. A miniszterelnök azt mondta, mély megrendüléssel fogadta a hírt. Azt is mondta, az első információk szerint a halálesetek nem álltak közvetlen kapcsolatban a hőséggel, de amint meglesz a vizsgálat végeredménye, a kormány tájékoztatja a nyilvánosságot.

A történtekről a Blikk számolt be csütörtökön, egy kisvárosi postásként dolgozó olvasónktól pedig mi is értesültünk róla korábban. Olvasónk azt írta, egy, a hőhelyzet miatt meghirdetett online meetingen közölték velük a hírt, részleteket viszont nem osztottak meg.

Az ügyben megkerestük a Magyar Posta sajtóosztályát. Itt megerősítették a haláleseteket, a hozzátartozóknak pedig részvétüket fejezték ki. Arra azonban nem válaszoltak, hogy a halálesetek munkavégzés közben történtek-e, és volt-e közük a hőséghez. Arról is írtak, hogy „az ilyen magas kockázatú időszakokban” kiemelt figyelmet fordítanak munkatársaikra, „a tájékoztatáson túl biztosítunk megfelelő mennyiségű védőitalt (hűtött ivóvizet), és kellő pihenőidőt.”

„A vonatkozó szabályok szerint az illetékes vármegyei munkavédelmi hatóság és a Magyar Posta is folytat vizsgálatot. A hatósági vizsgálat során társaságunk teljeskörűen együttműködik a hatósággal” – írták. Csütörtökön ismét megkeresést küldtünk a vizsgálattal és a körülményekkel kapcsolatban. Ha választ kapunk, beszámolunk róla.

A történtekre a Mi Hazánk külön közleményben reagált. Lantos Jánost, a párt munkaügyi kabinetjének elnökét elmondása szerint volt postásként különösen megrendítették a történtek. „Meggyőződésem, hogy a hasonló tragédiák megelőzése érdekében a hőségriadók idején alapjaiban kell újragondolni a kézbesítés rendjét. Rendkívüli időjárási körülmények között a munkavállalók egészségének és életének védelme minden más szempontot meg kell hogy előzzön, ezért ilyen extrém forróságban nem szabad a kézbesítőket szabadtéri munkavégzésre kötelezni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!