Majdnem száz hektár legelő és nádas égett le a Hortobágyi Nemzeti Park területén

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Tűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén – írta szerda délután fél négykor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Este hétkor azt közölték, hogy a 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között több mint kilencvenhat hektárnyi terület égett le, ebből nyolcvan hektár legelő, a többi pedig nádas volt.

Tizenkét település hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával oltották a lángokat, végzik az utómunkálatokat. Ennek során tizenöt vízsugárral, tíz puttonyfecskendővel és csaknem kéttucatnyi kéziszerszámmal avatkoztak be.

A Szoljon.hu szerint a tűz dél körül keletkezett, a Nemzeti Park szerint legeltetett gyep és nádas égett. A lángok egy szarvasmarhatelep közelében is pusztítottak, a telepet azonban sikerült megvédeni, így az állatok nem kerültek veszélybe.

A tűz oltását jelentősen megnehezítette a folyamatosan változó irányú, erős szél. Emiatt a lángok többször váratlanul irányt váltottak, így a tűzoltóknak folyamatosan alkalmazkodniuk kellett a kialakuló helyzethez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!