Vitézynek fáj a szíve, hogy Lázár miatt nincsenek új IC-k, a Fidesz szerint szánalmasan mentegetőzik
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-videójában a Nyugati pályaudvaron, a cseh vasúttársaság mozdonya mellett beszélt arról, hogy „fáj a szíve”, mert akár már Magyarországnak is lehetne hasonló vonata, ha Lázár János nem fújta volna le a tendert. Ezt a Fidesz, illetve kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan nem hagyta szó nélkül: szerinte a nagy meleg nemcsak a vonatokat, de a közlekedési minisztert is megviseli.
Vitézy Dávid arról beszélt a videóban, hogy a csehekéhez hasonló, 230 km/órával közlekedő vonatokat akartak korábban beszerezni, el is indult a beszerzés, 39 ilyen vonat érkezett volna a MÁV-hoz, ezek már járnának. „De Lázár János mindenféle indoklás nélkül, 2022 végén, amint közlekedési miniszter lett, ezt a tendert – pedig finanszírozás is volt rá – leállította” – mondta a miniszter. Helyette egyetlen távolsági járműbeszerzést sem írt ki.
Vitézy Dávid szerint ezért van, hogy megint mindent a nulláról kell kezdeni, amikor megérkeznek majd az EU-s pénzek. A cél hasonló volumen, 35 InterCity vonat beszerzése, de egy ilyen évekig eltart. A csehek flottájának beszerzése is 3-4 éves folyamat volt. Jobb esetben így a teljes IC-flotta 2030 első éveiben fog majd megérkezni. „Ezek már itt lehetnének, működhetnének, ha Lázár János nem rombolásra használja a miniszterségét” – mondta.
A miniszter szerint ő nem szeret visszamutogatni, de a mostani hőségben, amikor az emberek kérdezik, hogy miért kell klíma nélküli, nem megfelelő minőségű kocsikban utazniuk, akkor fontos látni, hogy ennek mi az oka. Különösen, hogy Vitézy szerint a magyar adófizetők pénzét mindenféle „eszetlen pénzszórásra” költötték. Hozzátette: éjjel-nappal dolgoznak azon, hogy legyenek új vonatok.
„A nagy meleg nemcsak a vonatokat, de a közlekedési minisztert is megviseli”
– vágta a miniszter fejéhez a Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan.
Szerinte Vitézy Dávid minden nyáron sportot űzött a „nemzeti kormány” közlekedési minisztere, Lázár János kritizálásából. „Most szánalmasan mentegetőzik a közlekedési zavarok, a vasúti fennakadások és a hőség okozta nehézségek miatt.
Most megtanulhatja, hogy extrém körülmények között a közlekedés fenntartása mindenkitől hősies erőfeszítést igényel” – írta Havasi. Hozzátette: ideje lenne elnézést kérnie Lázár Jánostól.