Magyar Forsthofferrel közös fotóval üzent az elemzőknek
A hétfői összefeszülés után úgy tűnik, szent a béke Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke között. A miniszterelnök legalábbis kedden egy közös képet posztolt a Facebook-oldalán.
Ehhez azt írta: „Az ülés előtt beugrottam egy életmentő kávéra az Országgyűlés elnökéhez. Egységben az erő. Nekünk van a legjobb parlamenti elnökünk! Mindent köszönünk Ági!”
Mindezt nem sokkal azután, hogy Török Gábor „az első komoly tiszás nyilvános konfliktusként” értékelte azt, hogy Forsthoffer Ágnes hétfőn a Parlamentben megvonta a szót Magyar Pétertől. A politikai elemző azt írta, a rendszerváltás óta nem emlékszik olyan esetre, hogy egy házelnök tartalmi probléma miatt az aktuális miniszterelnöktől vonta volna meg a szót. A frissen posztolt közös fotóra röviden a politikai elemző is reagált. „Eljutott:)” – írta Török, megosztva Magyar bejegyzését.
A hétfői parlament legmeglepőbb fordulata volt, amikor Forsthoffer Ágnes megvonta a szót a miniszterelnöktől. Magyar Péter éppen a mi hazánkos Novák Előd interpellációjára válaszolt, majd – mivel maradt még ideje – elkezdett Hegedűs Barbara fideszes képviselő korábbi felszólalására is válaszolni, hogy kihasználja a rendelkezésére álló két percet. Mivel ez nem tartozott a témához, Forsthoffer Ágnes két figyelmeztetés után elvette a szót a miniszterelnöktől. Magyar egy rövid ideig még próbálkozott mikrofon nélkül, de végül nem folytatta a felszólalását.
Később aztán Magyar visszaszólt Forsthoffernek: azt mondta, az interpelláció esetében az interpellálótól vonhatja meg a szót a levezető elnök, a válaszadótól még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy nem a témában válaszol. Melléthei-Barna Márton kedden ebben a kérdésben Magyar Péternek adott igazat.