Hegedűs szerint alkotmányellenes volt a kötelező orvosi ügyelet szabályozása, Takács Péter szerint erről szó sincs

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Köszönjük, Orbán-Pintér–Takács-féle egészségügyi irányítás. Most már papírjuk is van róla: alkotmányellenes szabályozással kényszerítették a háziorvosokat az alapellátási ügyeleti rendszerben való részvételre – írta Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Takács Péter volt egészségügyi államtitár szerint viszont az Alkotmánybíróság nem azt mondta ki, hogy alkotmányellenes volt a háziorvosoknak ügyeleti kötelezettséget előírni.

Hegedűs szerint ez az a szabályozás, amely kiszámíthatatlan, jogbizonytalan helyzetbe hozta a magyar orvosokat, és amelynek kritikája miatt a Fidesz–KDNP-kormány politikai támadást indított a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellen. Felidézte, hogy hamis vádakra építve megalkották a lex MOK-ot. „Elvették a Kamara kötelező tagságát, szétverték az etikai ügyrendjét, és megpróbálták elhallgattatni a szakmai köztestületet, amely pontosan azt mondta ki, amit most az Alkotmánybíróság is megerősített: ezt így nem lehetett volna megcsinálni” – írta.

Hegedűs szerint magyar egészségügyet nem lehet erőből, rendeletekkel, fenyegetéssel és szakmai egyeztetés nélkül irányítani. A miniszter azt írta, hogy a jogszabályi környezetet már felülvizsgálták és a szakmai szervezetekkel – így a Magyar Orvosi Kamarával is – egyeztetve azon dolgoznak, hogy az ügyeleti rendszer jogszerű, élhető és működőképes legyen. „Ezért visszük az ügyet a parlamentbe. Módosítjuk a jogszabályt, és kijavítjuk az előző rendszer erőszakos, dilettáns hibáit” – fogalmazott Hegedűs Zsolt.

„Néha nehéz eldönteni, hogy a tisztelt Miniszter Úr csak – rutintalanságából fakadóan – értelmezni nem tudja az Alkotmánybíróság döntését vagy valamilyen belső kényszert érez, hogy hazugságot hintsen a közvélemény elé”

írta Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár Hegedűs bejegyzésére reagálva. „Erről szó sincs.” Szerinte AB ugyanis nem azt mondta ki, hogy alkotmányellenes volt a háziorvosoknak ügyeleti kötelezettséget előírni. „A döntés arra irányult, hogy a jogszabály egy-egy szakasza pontatlan megfogalmazás miatt ellentétesen is értelmezhető volt, így ezek pontosítását írta elő az AB” – írta. Takács szerint a lényeg, hogy ez nem elvi, hanem jogtechnikai, kodifikációs marasztalás, ami egyébként már okafogyott is, mivel ezeket a szakaszokat két éve megváltoztatták, amikor kiderült a hiba.

A volt államtitkár „apró fun factként” megjegyezte, hogy a kodifikációt egy olyan, általa is nagyra becsült szakember végezte még főosztályvezetőként, aki a Tisza-kormány egyik közigazgatási államtitkára lett. „Akkor most neki is takarodnia kéne, Miniszter Úr” – kérdezte Takács Péter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!