Itt a térkép, amire egy emberként vár az egész ország

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„ÚTON A FELFRISSÜLÉS. Szerdán hidegfront közelít, de egyelőre csak néhány fokkal mérséklődik a meleg. A nedvesebb léghullámok érkezésével ráadásul fülledtebbé válik a levegő” – ezzel vezette be kedd esti bejegyzését a HungaroMet a Facebookon.

Aztán azzal folytatták, hogy jönni fog valódi felfrissülés is, amit az átvonuló front és a mögötte megerősödő északias szél hoz meg: ekkor az országot több mint 10 Celsius-fokkal hűvösebb levegő árasztja majd el.

Csütörtöktől pedig visszatér az átlagos nyári idő, és a hét hátralévő részében a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 °C között alakul, megszűnnek a trópusi éjszakák is.

Az országot tíz napja foglyul ejtő hőhullám tetőzését keddre ígérték, meg is dőlt az abszolút melegrekord, sosem volt még ilyen meleg az országban. A hőséghelyzetről folyamatosan frissülő cikkben számoltunk be.

A lehűlésre visszatérve: szerda este már többfelé fordulhat elő zápor, zivatar, egyes helyeken nagy mennyiség is hullhat, csütörtökön pedig a hidegfront változó vastagságú felhőzete keleti irányba halad majd el az ország felett. Több helyen lehet számítani záporra, zivatarra, néhol esőre is. Az északias szél a Dunántúlon és északkeleten sokfelé lesz erős, néhol akár viharos is. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25 és 31 fok között várható. A Időkép az alábbi cikkben mutatta meg, hogyan is érkezik majd a hidegfront.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!