Varga Mihály a parlamentben válaszolt arra, hogy miért van Londonban az aranytartalék egy része
Novák Előd a Mi Hazánk képviselője arról beszélt, hogy a magyar aranytartalék egy jelentős része Londonban van elhelyezve. Szerinte ez függőséget jelent Magyarország számára. Novák azt kérdezte, hogy a Nemzeti Bank hajlandó-e a Londonban őrzött tartalékot hazahozni. Emellett arról érdeklődött, hogy az MNB-botránynak miért nincs még mindig gyanúsítottja.
Varga Mihály jegybankelnök azt mondta, hogy három céljuk közül az infláció letörésében, az árfolyam stabilizálásában és a tartalék növelésében is sikerült eredményeket elérniük. Novák kérdésére azt mondta, hogy több mint 100 tonna aranya van Magyarországnak, ebből 15,5 tonna van Londonban, a többi Magyarországon, ami megfelel a nemzetközi sztenderdeknek. Ausztria például tartalékainak 50 százalékát külföldön tartja. Varga szerint ez kockázatmegosztást jelent, a józan ész politikáját követik, és a jegybank ezt tervezi követni a továbbiakban is.
Varga Mihály az MNB-ügyről azt mondta, hogy az ezzel kapcsolatos nyomozás nem az ő dolguk, ezt majd a hatóságok megteszik.