Szerdától csak mobillal lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Lezárul egy korszak, szerdától kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni Budapesten a parkolásért. Az eddigi utcai parkolóautomaták helyett alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással kell majd fizetni, emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával. A rendelkezés július elsején lép hatályba, az automatákat leszerelik. Az immár miniszterként politizáló Vitézy Dávid korábban fővárosi politikusként beszélt arról, hogy az automatás pénzbeszedés többe kerül a városnak, mint amennyit az autósok befizetnek.

A fővárosi önkormányzat időközben biztosította azokat a tájékoztató táblákat, amelyeket a kerületi parkolási üzemeltetőknek kell kihelyezniük. A BudapestGO alkalmazásban történő fizetés egyelőre nem lesz elérhető, a funkció majd egy jövőbeni fejlesztéssel érkezik az applikációba.

Szerdától a parkolási díj az „A” várakozási övezetekben 800 forint/óra, a „B”-ben 600 forint/óra, a „C”-ben 400 forint/óra, míg a „D” várakozási övezetekben 300 forint/óra lesz. Továbbá az őrzött, díjfizető P+R parkolókban fizetendő éjszakai várakozási díj 300 forint/órára emelkedik, a havi nappali bérlet értékesítése megszűnik, valamint a Margitsziget északi fizető parkolójában a várakozási díj 800 forint/óra lesz, írja az MTI. A változtatásokkal milliárdos összeget lehet majd lefaragni a fővárosi parkolási rendszer költségeiből, részletek itt, arról pedig, hogy miért nem jó a túl olcsó parkolás, ebben a cikkben írtunk részletesen.

De nemcsak a parkolási rendszer változik szerdától, megújul a BKK éjszakai járatainak menetrendje is, a BKK korábbi közlése szerint a megújuló éjszakai hálózat nagyobb lefedettséget, gyorsabb eljutást kínál majd az utasoknak Budapesten és az agglomerációban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!