Cser-Palkovics András lemond az egyetemi alapítványban betöltött kuratóriumi tagságáról

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Az országgyűlés elfogadta és hatályba lépett az az új törvényi szabályozás, mely szerint a jövőben a polgármesterek nem lehetnek tagjai a városaikhoz kötődő egyetemek fenntartó testületeinek. A parlamenti döntést természetesen tudomásul veszem és a mai nappal lemondok az Óbudai Egyetemet fenntartó Rudolf Kalman Alapítványnál betöltött kuratóriumi tagságomról” – közölte Facebookon Cser-Palkovics András.

Székesfehérvár polgármestere azt írta, hogy az alapítványi működési forma előtt, az alatt, és a jövőben is nagy örömmel támogatta és támogatja mindenben az Óbudai Egyetemet, hiszen Székesfehérvár jövője szempontjából stratégiai jelentőségűnek véli, hogy minőségi felsőoktatás legyen a városban. Büszke az Alba Regia Kar fejlődésére, a hallgatói létszám növekedésére, a városban elérhető képzési lehetőségek, valamint a duális képzési forma jelentős bővülésére.

Leköszönő kuratóriumi tagként, elnökként arra kéri az oktatási kormányzatot, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy folytatódhasson, megvalósulhasson az Óbudai Egyetem eddigi legnagyobb székesfehérvári projektje, egy kutatási-fejlesztési science park.

Cser-Palkovics szerint ez évtizedekre alapozhatja meg a műszaki képzés helyzetét, világszínvonalú fejlődési lehetőséget nyújtva a fiataloknak, a kutatóknak, a helyi vállalatoknak is. A beruházás tervei elkészültek, az engedélyek rendelkezésre állnak, a kivitelező kiválasztására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás folyamatban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!