„Átnyújtotta a magántelefonszámát egy fénymásolt cetlin” – az orvosbárók terepe lett a magánszektor

„Jeleztem az orvosomnak, hogy szeretném a műtétet, megkérdeztem, mi erről a véleménye. Egyetértett, hogy szükséges, majd anélkül, hogy tájékoztatott volna a műtéti típusokról és az államilag támogatott műtéti lehetőségekről, egyszerűen csak átnyújtotta a magántelefonszámát egy fénymásolt cetlin” – emlékezett vissza Bori arra, miként kapott egyértelmű utalást arra a területileg illetékes nőgyógyászati rendelőben, hogy érdemesebb az orvos fizetős magánrendelését választani.

Magyarországon bár papíron az állami és a magán egészségügyi ellátás élesen elválik egymástól, a gyakorlatban ez nem mindig valósul meg. A Magyar Orvosi Kamara áprilisban megjelent vitairata szerint a hálapénz kivezetése történelmi jelentőségű lépés volt ugyan, de a magánérdekeltségeket szolgáló struktúrák ma is tovább élnek, csak éppen máshogy: pozíciókban, kisajátított tudásban és kapcsolatokban.

A magánszektor az orvosbárók eszköze lett, annak ellenére, hogy a törvény a két szektort el akarta választani egymástól.

Az orvosbárók helyzete múlt hétfőn a parlamentben is téma volt. Hegedűs Zsolt szerint újra kell szabályozni a két rendszer közötti átjárást, be kell zárni a kiskapukat, és meg kell szüntetni a szürke zónákat.

A cikkünk elején idézett Bori korábban magánnőgyógyászhoz járt, az ottani rendelésen találtak nála egy miómát, ami miatt műtétet javasoltak. Bori a műtétet nem tudta volna kifizetni a magánkórházban, ezért ment el a területileg illetékes állami kórházba. Itt történt meg a cikk elején idézett eset, amikor az állami orvos inkább a magánrendelését javasolta ahelyett, hogy időpontot adott volna neki az állami műtétre. Végül Bori levelet írt a rendelőintézet főigazgatójának, amiben jelezte a problémáját. Ezután kapott időpontot egy másik orvoshoz, aki készségesen ellátta, és adott is neki műtéti időpontot a területileg illetékes kórházba. „Ha én nem állok ki magamért, még egy ideig ott keringhettem volna a rendszerben” – mondta erről.

Nagyon hasonló történetet osztott meg velünk Zita, aki 2024. július végén vett részt a kétévente esedékes mammográfián. 2024 augusztusában csörrent meg a telefonja azzal, hogy valamit találtak nála. Szövettant vettek tőle, ami kimutatta: rosszindulatú mellrákja van. Műtéti időpontra volt szükség, de csak novemberre volt szabad hely. Az orvos azt mondta, még időben elkapták a rákot.

Közben az interneten talált egy másik orvost, akit sokan dicsértek, és bár Zita az állami rendelésére nem tudott bejutni, magánban fogadta őt a szakember. Viszont mint kiderült: a műtétet ő is ugyanabban az állami intézményben végzi, ahol Zitát amúgy is kezelték, szóval ő is csak novemberre tudott neki időpontot adni. Bár az orvos rendelt állami intézményben is, Zitát mégsem az ottani rendelésére hívta vissza, hanem rendszeresen a magánrendelésén fogadta, ahol több tízezer forintokat kért el tőle. Végül az állami kórházban műtötte meg Zitát 2024 novemberében. Zitának a megpróbáltatásai a műtét után folytatódtak: begyulladt a melle, fertőzése lett, ami miatt először megint a magánrendelésére hívta vissza az orvosa, majd onnan kezelésre átküldte az állami kórházba.

„Az orrom elé dugtak egy papírt, ami egy adományozási formanyomtatvány volt”

Bár azt gondolhatnánk, hogy az orvosbárók hatalma a hálapénz 2020-as kivezetésével megszűnt, valójában ez nem így történt. Ennek oka, hogy a 2021-ben még valóban jelentősnek számító béremelés egy sok hálapénzt bezsebelő orvosnak közel sem fedezte a paraszolvencia kiesését. Voltak, akik az illegális mellékesnek köszönhetően még a nyugat-európai kollégáiknál is több pénzt kerestek. Ezért sokan kiutat igyekeztek találni, hogy ne vesszen el az anyagi és szociális státuszuk, olvasható az orvosi kamara vitairatában.

Az ebben érdekelt orvosok gyorsan alkalmazkodtak: befolyásukat a magánegészségügyi szektorban építették tovább. Az orvosbárók úgy tudtak terjeszkedni, hogy „átjártak” az állami és a magánszektor között, ami elvileg tilos volt. Vagyis a gyakorlatban ugyanazt a beteget állami és magánellátásban is kezelték, mint ahogy azt láttuk a fentebbi esetekben is. Mindez rendkívül aszimmetrikus helyzetet teremt: az orvos a magánrendelőjében fogadja, vizsgálja a beteget pénzért, az igazán költséges műtéti beavatkozást viszont az állami kórházban az állami egészségbiztosító fizeti.

Az orvosbáróknak jól jött, hogy megnőtt a kereslet a magánszektor iránt. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a koronavírus-járvány miatt csökkentek az állami egészségügy kapacitásai, a lakosság pedig csak a magánszektorban férhetett hozzá több ellátáshoz.

Aztán kis késéssel kialakult egy új forma is: egyes állami kórházak elkezdtek alapítványokon, belsős cégeken keresztül hivatalosan leválasztott, a valóságban azonban az állami ellátáson alapuló magáncsatornákat kialakítani. Erre volt jó példa a Péterfy Kórház egyik osztálya, ahol kiderült: az elvileg tb-ellátást nyújtó krónikus belgyógyászaton „napi alapdíj” és „alapítványi hozzájárulás” címén havi 160 ezer forintot is elkérhettek a betegektől.

Lapunknak nyilatkozott Kata, aki az anyjával élt át nagyon hasonlót. Anyjának mindkét kezén kézsebészeti beavatkozást kellett végezni, mert úgynevezett pattanó ujj szindrómája volt. Ez a betegség a kéz mozgató idegei körül lévő burok részleges megvastagodása és gyulladása miatt van.

Kata anyja a háziorvostól kapott beutalót kézsebészeti ellátásra egy budapesti kórházba. Ott azonban nem volt időpont, de viszonylag hamar találtak időpontot egy vidéki egészségközpontba az EESZT rendszerén keresztül. Kata így emlékezett vissza az ottani vizsgálatra: „Leültettek anyával szemben, majd az orrom elé dugtak egy papírt, ami egy adományozási formanyomtatvány volt. Ezen szövegkiemelővel ki volt húzva az egészségközpont alapítványának neve, számlaszáma. Először nem értettem semmit, nagyon meglepődtem. Az orvos kifejtette, ha beleegyezünk, hogy műtétenként 150 ezer forint adományt adunk az alapítványnak, akkor tudnak adni műtéti időpontot egy hónapon belül. Ha nem, akkor egy leletet kapunk, hogy szükség van műtétre, és mehetünk vele ahová akarunk.”

Kata nagyon meglepődött a történteken, nem is tudott megszólalni. Az orvos elmagyarázta neki, hogy egy ilyen műtét a magánellátásban 300-500 ezer forint lenne, így jobban járnak az általa elmondott opcióval. Katáék úgy döntöttek, nem akarnak fizetni az állami ellátásért, kivárják inkább a sorukat egy másik állami kórházban, ahol nem kértek pénzt a műtétért. A műtét majd csak idén ősszel vagy év végén lesz.

A magánegészségügy az utóbbi években nagyon megerősödött

Múlt hétfőn a parlamentben Szabadi István, a Mi Hazánk képviselője az orvosbárókról kérdezett Hegedűs Zsolttól. Szabadi úgy fogalmazott, hogy az ellátás egyre inkább kettészakad, az állami egészségügy szegényellátássá alakul, a tehetősebbek a megerősödő magánegészségügyet veszik igénybe. Az orvosbárók átjárnak a magán- és az állami egészségügyi rendszer között.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter azt mondta: a Tisza-kormány egyértelműen robusztus, mindenkit egyenlően magas színvonalon ellátni képes, elérhető, fenntartható és versenyképes állami egészségügy megteremtésére törekszik. Azt ő is aláírta, hogy a magánegészségügy az utóbbi években nagyon megerősödött. A magánegészségügy szerepe viszont nem az állami ellátás pótlása, hanem annak kiegészítése kell legyen, ezért újra kell szabályozni a két rendszer viszonyát.

Hegedűs szerint a betegnek végső soron mindegy, hogy kinek a tulajdonában van az eszköz és az épület, a lényeg az, hogy megfelelő ellátást kapjon. A miniszter azt ígérte, hogy

az egészségügyi oligarchák ellen szigorúan fel fognak lépni. Az a céljuk, hogy a valóban nagy tudású orvoselit körül iskolák, és ne birodalmak épüljenek.

A közelmúltban már eljutott az egészségügyi miniszterhez is egy, a cikkünkben felsoroltakhoz nagyon hasonló eset. Hetvenezer forintot fizetett egy férfi a Debreceni Egyetem tulajdonában lévő UD YouMED nevű magánegészségügyi szolgáltató cégnek, hogy leszedesse az anyajegyét. Meglepetésére azonban mindez nem egy magánrendelőben történt, hanem ugyanott, ugyanakkor és ugyanazok a szakemberek látták el, akik a közellátásra érkező betegeket is. A felháborodott férfi már a választás előtt megkereste Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztert, aki a parlamenti meghallgatásán megígérte, felülvizsgálják az egyetemi magánszolgáltatók működését.

„Egy állami kórházban működő fizetős ellátás nem használhatja átláthatatlanul ugyanazokat a közpénzből fenntartott kapacitásokat, amelyekhez a közbetegek hosszú várólistán keresztül férnek hozzá” – mondta a miniszter a parlamenti meghallgatásán. Szerinte nem elég, hogy egy konstrukció szabályos, azt is meg kell vizsgálni, hogy etikus-e, és nem rombolja a közbizalmat. „A betegutakat világosan el kell választani. Miniszterként felülvizsgálom az állami kórházakban működő fizetős ellátások szabályait, a várólistákra, kapacitásvédelemre, költségelszámolásra, összeférhetetlenségi kockázatokra és az átláthatóságra fókuszálva” – ígérte Hegedűs.

Magyar Péter már 2024-ben arról beszélt, hogy hatalomra kerülésük esetén az orvosbárók leváltása nem várhat egy percet sem, mert minden egyes percnyi késlekedés emberéletekbe kerülhet. A Tisza-programjába is bekerült, hogy mindenkinek elérhetővé kell tenni az ingyenes, jó minőségű állami egészségügyet. Ehhez persze pénz is kell. A tervek szerint az állami egészségügyre fordított kiadásokat 2030-ra megemelik a GDP 7 százalékára, minden évben a megelőző évhez képest legalább 500 milliárd forint többletforrást biztosítanak ehhez. A tervek szerint a várólistákat 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb 6, a járóbeteg-ellátásban 2 hónapra csökkentik. Ez azért fontos, mert sokan épp amiatt fordulnak a magánszektorhoz, mert az államiban annyira sokat kellene várni a kezelésekre, hogy az az egészségügyi állapotuk romlásával járhat.

A Magyar Orvosi Kamara javaslatokat is megfogalmazott, amikkel szerintük a jövőben lehetne csökkenteni az orvosbárók hatalmát: például a vezetői pozíciókat (osztályvezető, tanszékvezető, centrumelnök) kössék időkorlátos mandátumhoz (kétszer négy évre), és minden akkreditált képzés, műtéti eljárás és protokoll legyen hozzáférhető országos platformon. A kamara külön munkaanyagot készít arról, hogyan kellene szabályozni az állami és a magánegészségügy viszonyát.

A gyógyszerek kiadásainak jelentős részét a lakosság saját forrásból fedezi

Hiába fizet az ember tb-t, a magyar lakosságnak egyre több pénzébe kerül az egészségügyi ellátás – ezt jól mutatja a Gazdaságkutató Zrt. tavaly szeptemberben készített felmérése is a hazai magánegészségügy helyzetéről. Ez alapján egyre többen veszik igénybe a társadalombiztosítási rendszeren kívüli egészségügyi szolgáltatásokat. Magyarországon a teljes egészségügyi kiadáson belül a lakosság közvetlen hozzájárulása az uniós átlagnál magasabb, míg az állami ráfordítások uniós szinten alacsonyak.

2024-ben az összes egészségügyi kiadás 27 százalékát a lakosság közvetlenül a saját zsebéből fizette (ez látható a lenti ábrán). Ezzel az unión belül a 7–8. legmagasabb arányt értük el. Emellett önkéntes egészségpénztárakon vagy egészségbiztosításon keresztül a lakosság további 3 százalékkal finanszírozta az egészségügyet – így valójában az egészségügyi kiadások 30 százalékát a lakosság állta.

2022-ben Magyarországon az állami kiadások a teljes egészségügyi ráfordítás 73 százalékát tették ki. Ezzel az uniós országok között Magyarország az alsó harmadba tartozott, a V4-ek közül pedig ez volt a legalacsonyabb arány. 2022-ben a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó állami egészségügyi kiadás Magyarországon az uniós országok között az öt legalacsonyabb közé került, a V4-ek körében a legalacsonyabb volt.

A gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök kiadásainak jelentős részét is saját forrásból fedezi a lakosság. Hasonlóan magas a háztartások részesedése a járóbeteg-ellátásban, ahol az állami hozzájárulás alacsony, így a betegek gyakran közvetlenül fizetnek az ellátásokért. A lakosság főként ezeket a szolgáltatásokat veszi igénybe a magánegészségügyi rendszeren keresztül.

Egy átlagos magyar háztartás 2023-ban a közteherviselésen (adókon és járulékokon) felül átlagosan 272 ezer forintot fordított közvetlen egészségügyi kiadásokra – írja a Gazdaságkutató Zrt. Ennek legnagyobb hányadát a gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-vásárlások tették ki (152 ezer forint), míg a járóbeteg-ellátásra 89 ezer forintot költöttek évente átlagosan a háztartások.

A cikkben szereplő betegek nevét a védelmük érdekében megváltoztattuk.