Magyar Péter reagált arra, hogy a Fidesz szerint csak trükközésből akartak menekülttábort létrehozni
Videót tett közé Magyar Péter miniszterelnök, amelyben továbbra is arról a menekülttáborról beszél, aminek a felépítéséről még az Orbán-kormány döntött titokban, és amiről Gulyás Gergely azt mondta: az volt a terv, hogy becsapják az EU-t. Hasonlóan nyilatkozott a projektről Orbán Viktor is, aki azt mondta, ő a becsapás helyett inkább a „kitaktikázzuk” szót használná.
Magyar Péter a vasárnapi videójában erre reagálva azt fejtegette, hogy a tábort igenis fel akarták építtetni Orbánék. A miniszterelnök egy nagy papírkupac előtt ülve, azokra hivatkozva sorol dátumokat, amelyek szerinte egyértelműen bizonyítják, hogy az előző kormányzat szándéka valós volt. Magyar szerint 2024 augusztus 24-én volt egy kormányülés, amelyen szó volt erről. Idéz is egy kormányzati dokumentumból, amelyben az állt, hogy „2026-ra szükséges a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust kiélezni” – ehhez pedig azt a kommentárt fűzte Magyar, hogy a 2026-as választásra a migrációs témával készülhetett a Fidesz.
Magyar ezután azzal folytatja, hogy augusztus 30-án a Belügyminisztériumban volt egy egyeztetés, ezen dandártábornokok is jelen voltak. Pintér Sándor belügyminiszter ekkor mondta el nekik, hogy a tábort szerinte 3 hónap alatt fel lehet húzni. A miniszter Magyar szerint sürgette a munkálatokat, majd egy szeptemberi kormányülésen közölte, hogy a beruházásnak jelentős forrásigénye lesz.
Magyar szerint a kormány egy olyan tábort építettet volna, ami kb. 500 fő befogadására lett volna alkalmas és nagyjából 5 milliárd forintba került volna, amiből 2,3 milliárd a beruházás, és 3 milliárd forint az éves fenntartási költség.
A miniszterelnök szerint nem igaz, hogy Orbánék csak trükköztek. Szerinte azért hátrált meg a kormány, mert ő (mármint Magyar Péter) a Tisza szigetektől értesült a tervről és elkezdte kérdezgetni erről nyilvánosan a kormányt, amelyik tagadásban volt. Magyar szerint ez vezetett oda, hogy a beruházásból, azaz a menekülteknek helyt adó táborból végül nem lett semmi.
Szombaton rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter. Ezen a miniszterelnök több, 2024-es kormányüléseken keletkezett feljegyzést mutatott be, amelyek azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány következetes tagadása ellenére mégiscsak menekülttábort tervezhettek Vitnyédre. A dokumentációt azóta közzé is tették.