A DK is tisztújítást tartott
A Demokratikus Koalíció is tisztújítást tartott szombaton, miután április 12-én a választási eredmények fényében a teljes elnökség lemondott – derül ki a párt közleményéből. Az eseményről fényképeket is közöltek a Facebookon.
A párt tagja online szavaztak, és június 8-án Varju Lászlót választották meg a DK elnökének, június 13-án pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról döntöttek.
Alelnök lett Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel, Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor pedig elnökségi tagok lettek.
Az elnökválasztáson eredetileg két jelölt indult, de Bakk István a pártszavazás alatt visszalépett a jelöltségtől. Bár Dobrev Klára a választás után az elnökségről lemondott, a választás után azt közölte, hogy „minden erőmmel továbbra is demokráciáért, baloldali értékekért, európai köztársaságért fogok küzdeni”. Arról nem beszélt, hogy ezt továbbra is az EP képviselőjeként képzeli-e el.