Lemondott posztjáról Pásztó polgármestere
Először a bizottsági ülésen, majd a június 10-i testületi ülésen is bejelentette Farkas Attila, hogy lemond pozíciójáról – erősítette meg a hírt a távozó városvezető a Nool.hu megkeresésére.
„Teljes mértékben, 100 százalékig egészségügyi okok miatt hoztam meg ezt a döntést” – indokolta a visszalépését a Nógrád megyei Pásztó polgármestere, aki július 9-ig marad pozíciójában. A lap azt írja, hogy Farkas Attila az utóbbi időben többször is kórházba került.
Az időközi választásokig az alpolgármester vezeti majd a várost, az új választást a polgármester távozását követő 120 napon belül kell megtartani. Arra, hogy mihez kezd magával visszavonulása után, azt mondta, több elképzelése is van azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretne foglalkozni. A végső döntés tervei szerint a következő egy hónapban hozza majd meg.