Tagadta bűnösségét a férfi, aki a Morrison's 2-ben két ütéssel megölt egy 25 éves fiatalt
Tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszék csütörtöki előkészítő ülésén az a 29 éves férfi, aki 2025 novemberében két ütéssel megölt egy 25 éves fiatalt a Morrison's 2-ben – közölte az MTI.
A férfi a csütörtöki tárgyaláson csak azt ismerte el, hogy ittas volt, és kétszer megütötte a fiatalt. Mivel a férfi nem vallotta magát bűnösnek, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, az ő vallomásával folytatódott a tárgyalás. Állítása szerint ötletszerűen döntött úgy, hogy szórakozni megy aznap este, és így jutott el a Morrison's 2-be. Ott három embert megismert, akikkel cigizni indult az udvarra. Majd észrevette, hogy egy lány lába kibicsaklott, segíteni akart neki, miközben tett egy vicces megjegyzést, amin szerinte mindketten nevettek. Ekkor valaki leszólította, és káromkodva számonkérte, hogy „mi olyan vicces”.
A férfi szerint a 25 éves fiatal azzal vádolta, hogy kinevette a lányt, és kihívta verekedni. A kőművesként dolgozó férfi ott akarta hagyni, de a fiatal addig erősködött, amíg végül megütötte. A bíró kérdésére azt mondta, hogy soha nem küzdősportolt, és soha nem is verekedett. Az áldozat szüleinek írt bocsánatkérő levélben viszont azt írta, hogy mélységesen megbánta tettét.
A Fővárosi Főügyészség áprilisban emberölés bűntettével vádolta meg, és súlyos börtönbüntetést kért a férfira. A vádirat szerint először csak szóváltásba keveredett a 29 éves és a 25 éves férfi a dohányzásra kijelölt udvaron, majd a vádlott egy méter távolságból, nagy erővel ököllel arcon ütötte a fiatal férfit, aki ettől összegörnyedt. Az idősebb férfi ezután még egy ütést mért rá, amitől az eszméletét vesztette, és összeesett. A helyszínen több vendég is megpróbált rajta segíteni, majd a szórakozóhely egészségügyi dolgozója szakszerűen ellátta a megütött férfit. A mentők kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét.