Nem lehet azzal játszani, hogy valaki nem a saját vagyonnyilatkozatában tünteti fel a vagyonát
A HVG kérdésére szóba kerültek a vagyonnyilatkozatok szabályai, és az, hogy mit garantál majd a részletesebb bevallás. Magyar Péter szerint nem a vagyonnyilatkozatok alapjával és tartalmával volt gond, hanem azzal, hogy ha valaki úgy ébredt fel, hogy feltalálónak gondolja magát, és ebből 25 millió forintot kap, arról senki nem kérdezte meg, hogy miből jutott hozzá ehhez az összeghez, utalva ezzel Rogán Antalra.
Magyar szóba hozta, hogy a hozzátartozók vagyonnyilatkozata leadásra került, de bármit beírhattak, ha véletlen el is indult egy eljárás, annak akkor sem volt következménye. Mint mondta, ez megváltozik: az Integritás Hatóság beletekinthet a hozzátartozók vagyonnyilatkozatába, és nem lehet azzal játszani, hogy valaki nem a saját vagyonnyilatkozatában tünteti fel a vagyonát. Az Integritás Hatóság „kemény jogosítványokat kapott”, kezdeményezhetik a miniszterek, államtitkárok, más tisztviselők mandátumának megfosztását, megszakítását.
