A gazdagok, a szegények és a furcsák – összegyűjtöttük a legkirívóbb vagyonnyilatkozatokat

Az elmúlt több mint 30 évben a magyar parlamentben ciklusról ciklusra feltűntek milliárdosok, akik többnyire vagy a rendszerváltás utáni privatizációból meggazdagodott szereplők voltak (mint Gyurcsány), vagy a politikai kapcsolataikat kihasználva, állami megrendelésekből gazdagodtak meg. Ehhez képest az előző ciklusban már jelen voltak egészen máshogy vagyont szerzők is: Rogán Antal például állítólag a találmányából szerzett rengeteg pénzt, míg Ungár Péter egyszerűen örökölt.
A most kezdődő ciklusban a vagyonnyilatkozatok alapján egyelőre kevesebb a kiemelten vagyonos, mint az előzőkben, és a meggazdagodás módjában is van eltérés, most ugyanis viszonylag sok a multis közép- és felsővezető, vagy volt ügyvéd, vállalkozó. A leggazdagabb közülük minden bizonnyal Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, aki a Shell globális alelnökeként havi bruttó 49 millió forintot keresett, amiből Maseratira és malagai nyaralóra is futotta.
Seszták Miklós 2010 óta ül a parlamenti Fidesz-frakcióban, 2014 és 2018 között nemzeti fejlesztési miniszter volt. Emellett az egyik legvagyonosabb képviselőnek számított és ebben a ciklusban is sikeresen megtartotta ezt a pozícióját. Vagyonnyilatkozata szerint öt ingatlana van, kettő Budapesten és három Kisvárdán, autója nincs. Van viszont 869 millió forintja magyar állampapírban, közel 103 millió forintnyi befektetési jegye és 32,7 millió forintja részvényekben. Ezenfelül tart 20 millió forintnyi készpénzt, közel 66 millió forintot a bankszámláján, ehhez képest csekély, de 720 ezer van a devizaszámláján is.
Bár egykori kollégájával, Kapitány Istvánnal nem veheti fel a versenyt, a gazdagabb képviselők közé tartozik Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője is. Neki a vagyonnyilatkozata szerint 438 ezer eurónyi – körülbelül 155 millió forintnyi – Shell-részvénye van, azon kívül pedig egy 115,66 négyzetméteres ürömi társasház 90 százalékos tulajdonosa, valamint van 11,67 millió forintja önkéntes nyugdíjpénztárban és 30 ezer eurója értékpapírokban.
Tetemes ingatlanvagyonra tett szert valamikor az elmúlt évtizedekben Magyar Péter sógora és jogásza, Melléthei-Barna Márton, aki a családi kapcsolatát ért kritikák miatt lépett vissza az igazságügyi miniszteri poszttól, az elmúlt hetekben pedig az uniós források megszerzéséhez szükséges törvényjavaslaton dolgozott. Mellétheinek vagyonnyilatkozata szerint van a XII. kerületben:
- egy 119 négyzetméteres lakása;
- két 91 négyzetméteres lakása;
- fél 19 négyzetméteres irodája;
- 42,2 százaléknyi 143 négyzetméteres lakása;
- és 23,1 százaléknyi 1963 négyzetméteres telke.
Melléthei ezenkívül haszonélvezője három, összesen több mint hétezer négyzetméteres balatonberényi földnek, valamint rajtuk két présháznak. Van továbbá egy 1968-as Volkswagen bogara, 3,1 milliója tartós befektetési számlán, nyolcmillió forintnyi dollárja készpénzben, 16 millió forintnyi követelése és 25 millió forint tartozása magánszemélyek felé.
A tiszás Stumpf Péternek 285,5 millió forintnyi megtakarítása van csak euróban. Dollárban is tart 11 milliót, forintban még további 41 milliót, összes megtakarítása így 337,5 millió forint, bőven van fedezete a 7 millió forintos hiteltartozására. Vagyonára nem az elmúlt három évben tett szert, vagyonnyilatkozata szerint ezidőben havi bevétele egyetemi adjunktusként és egyéni vállalkozóként együttesen sem érte el a havi bruttó 1,2 millió forintot. Két lakóingatlana van, egy 35 négyzetméteres lakás és egy építés alatt álló 154 négyzetméteres lakóház.
El se fogják hinni, de egy fideszes a parlament második legszegényebb embere
Tóth Tamásnak semmije sincs. A Tisza Párt parlamenti képviselője annyira hű kísérője volt Magyar Péternek, akivel még Kijevet is megjárta, hogy Toroczkai László rá is aggatta állandó jelzőnek, hogy testőr. A Parlamentben kifejezetten elegáns Tóthnak vagyonbevallása szerint a szó szoros értelmében nincs semmije. Nincs a nevén ingatlan, nincs autója, értékes vagyontárgya, befektetése, se megtakarítása. Havi jövedelme nem haladta meg a bruttó félmillió forintot.
De nem az a legszegényebb, akinek semmije sincs, hanem akinek még annyija se. Trompler Ildikónak, a Társadalmi Részvétel Bizottságának tiszás alelnökének egyetlen vagyona egy 72 négyzetméteres maglódi sorházi lakás haszonélvezeti joga, ezzel szemben 42 millió forint hiteltartozása van. Trompler devizakárosult, a vagyonnyilatkozatában egyéb közlendőként megjegyezte, hogy „per alatt álló deviza alapú hitel, végrehajtás felfüggesztése /MKK Magyar Követelés Kezelő Zrt”.
Orbán Balázs, a Fidesz kampányfőnöke ugyan két helyről húzott bruttó ötmillió forintot meg nem haladó fizetést, mégis, 12,2 millió forint bankszámla-megtakarításával szemben úgy van 40 millió forintos jelzáloghitele, hogy vagyonnyilatkozata szerint semmilyen ingatlanvagyona nincs. A jelzáloghitelen túl még 10 millió forint babaváró hitellel is adós, és van még 2,4 millió szabad felhasználású hiteltartozása is, vagyis összesen mínusz 40,2 millió forinton állt 2026. május 9-én.
A tiszás Weigand Istvánnak sincs semmije a vagyonnyilatkozata szerint, se ingó, se ingatlanvagyona, se befektetései, se megtakarításai. Van viszont 17,1 millió forint hiteltartozása.
A fideszes Tilki Attila ugyan már 2006 óta koptatja a parlamenti padokat, vagyonnyilatkozata szerint mégis csak egy 90 négyzetméteres ómassai üdülő egytizede van a nevén, az is 1986 óta. Ugyan két autója is van, egy Škoda Superb és egy elég viseletes, 14 éves Toyota Avensis, de egy 1,2 milliós életbiztosításon túl mindössze 3 000 000 forint készpénz a vagyona. Ezzel szemben 15 millió forint banki hiteltartozása és magánszemélyeknek is tartozik 28 millió forinttal.
A tiszás Rózsahegyi Áron tartozása ezek mellett már eltörpül. Neki sincs se ingó, se ingatlanvagyona, de legalább van 288 000 forint megtakarítása. Ugyanakkor vagyonnyilatkozata szerint majdnem hárommillió forint tartozása is van, ebből 966 962 forinttal a Magyar Államnak tartozik.
Az új parlament legszegényebb képviselői közé tartozik a tiszás Berki Ákos, akinek nincs ingatlana és csak 1,8 millió forintnyi készpénze van. Ezek mellé idén vett egy Mitsubishi Lancert, ugyanakkor 6,95 millió forint diákhitelt és 10,68 millió forintnyi babaváró hitelt is törleszt – igaz, ez utóbbit párjával együtt.
Rossz anyagi helyzetből kezdi a képviselőséget a tiszás Kőszegi Krisztián, aki korábban általános iskolai tanárként és az evangélikus roma szakkollégium mentoraként bruttó félmillió forint fölötti fizetést vihetett haza. Vagyonnyilatkozata szerint ennek ellenére csak egy 60 négyzetméteres pécsi ház egytizenhatoda és 1,6 millió forint tartozása van.
A fideszes Héjj Dávid a vagyonnyilatkozata szerint 2024 óta egyedüli tulajdonosa egy 360 négyzetméteres, gigantikus diósdi lakóháznak, ami ráadásul egy 1440 négyzetméteres telken áll, emellett van még egy 2000 négyzetméteres szőlője is Somlóvásárhelyen, illetve 13,3 millió forint készpénze, de közben 85 (nyolcvanöt) millió (hat 0) forinttal tartozik magánszemélyeknek, akik nagyon bízhatnak benne.
Különös kategóriát jelentenek a parlament szegényei között azok, akik az átlagnál nagyobb fizetésből nem tudtak félretenni. Mint például Bódis Krisztina, aki korábban a Van Helyed Alapítvány szakmai vezetőjeként havi bruttó 1 és 5 millió forint között keresett, a Fővárosi Szociális Közalapítvány kuratóriumában azonban díjazás nélkül ült. Vagyonnyilatkozata szerint se ingósága, se ingatlanvagyona nincs, ahogy megtakarításai sem. Tartozásai sincsenek, sőt, úgy általában közlendője se volt korábbi jövedelmén túl.
A Tisza listájáról parlamentbe jutott Jójárt Erika is bruttó egy és ötmillió forint közötti összeget keresett. Németországban dolgozott intenzíves ápolóként, de vagyonnyilatkozata szerint se ingatlana, se autója, se egyéb nagy értékű vagyontárgya nincsen. Rost Andreának, a világhírű szopránnak vagyonnyilatkozata szerint mindössze két káptalantóti zártkertje van, más ingatlana, vagy ingósága, megtakarítása nincs, pedig az elmúlt három évben művészeti tevékenységből és az Magyar Művészeti Akadémia tagjaként is havi bruttó 1-5 millió forint közti bevétele volt.
Van aki Horthy-szoborba, más modellautókba rakja a pénzét
Bár a parlamenti vagyonnyilatkozatok arra soha nem voltak alkalmasak, hogy képet adjanak a képviselők gazdagodásáról és valós vagyoni helyzetéről, az legalább évről-évre kiderült, kinek vannak furcsa hobbijai a képviselők közül. Pintér Sándor legendás wartburgjának sorsát már nem követhetjük nyomon a vagyonnyilatkozatokban, de az új országgyűlésben is találtunk furcsa gyűjtőket.
A Novák Előd–Dúró Dóra házaspár évek óta büszkén beírja a nyilatkozatba a körülbelül kétezer kötetes közös könyvtárát, most egy szokatlanabb vagyontárgyat is feltüntettek. Közösen tulajdonosai ugyanis egy Horthy Istvánról készült szobornak. Hogy ez mekkora, milyen értéket képvisel és hol tartják a házban, arról sajnos nem számoltak be, de könnyen lehet, hogy arról a szoborról van szó, amit Dúró Dóra alelnöki irodájában avattak fel három éve.
Novák Elődnek van egy eredeti huszárkardja is (1824M legénységi szablya, ha ez valakinek mond valamit), de úgy tűnik, az csak az övé, mert Dúró Dóránál nem szerepel.
A legkülönlegesebb ingatlan a tiszás Sárosi Józsefé, akinek van egy iskolája. Mármint egy 500 négyzetméter alapterületű iskolaépülete Szekszárdon, ahol összesen 13 605 négyzetméternyi földterületet is birtokol, de mindez semmi ahhoz képest, hogy Gerjenben 53700 négyzetméternyi legelője és egy 54774 négyzetméteres erdője is van. Szekszárdon és Székesfehérváron is van lakása, Szigligeten pedig egy szerény, ötven négyzetméteres nyaralója.
Több képviselő is van, akiknek a választás nem csak új munkát hozott. Radnai Márk a választás után alig pár nappal, április 23-án egy BMW320D autót kapott ajándékba, majd négy nappal később egy 53 négyzetméteres budapesti lakást adott neki valaki, aztán április 28-án egy BMW630D autóval ajándékozták meg. A Tisza Párt alelnöke 4,8 milliót tartott kriptoeszközben, de van 19,3 millió forintnyi hagyományos megtakarítása is.
Ugyanezen a napon a Tisza listájának 41. helyén szereplő Balogh Mihályt is megajándékozta valaki, ő egy Mercedes márkájú autót kapott. Balogh ugyanakkor se az évjáratot, se a modell nevét nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, így nem tudjuk, igazából mekkora ajándékokról is van szó. Ezen kívül csak egy 80 négyzetméteres tiszalöki háza van, se megtakarításról, se hitelről, se egyéb vagyontárgyról nem számolt be.
A képviselők közül az egyik legfurcsább vagyonportfóliója Bicskei Lászlónak van, aki se ingatlanra, se autóra nem költött eddig, felhalmozott ugyanakkor 3,44 millió forintnyi részvényt és 15,445 millió forintnyi kriptót. Tekintve, hogy most éppen kriptotél van, Bicskeinek egy ideig valószínűleg nem éri majd meg kivenni a pénzét a kriptóból.
A nyilatkozatokban feltüntetett egyik legkülönlegesebb elem a tiszás László Endre 5000 darabos modellautó gyűjteménye, amelyet a vagyonnyilatkozata szerint 1990 és 2026 között egymást követő vásárlásokkal épített fel. László az Ambu-Box ügyvezető igazgatójaként talán túlzásba vitte a modellautók vásárlását, mert egy banknak 10 millióval, magánszemélyeknek pedig 36 millió forinttal tartozik.