Mohács 500: lesz kiállítótér határidőre, de szinte biztos, hogy tárlat nélkül

Mohács 500: lesz kiállítótér határidőre, de szinte biztos, hogy tárlat nélkül
Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, a mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen tartott sajtótájékoztatón 2025. október 2-án – Fotó: Kacsúr Tamás / MTI
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Korábban a Telex is megírta, hogy eredménytelennek nyilvánította a Duna–Dráva Nemzeti Park a Mohácsi Nemzeti Emlékhely jubileumi kiállítására kiírt közbeszerzést, így szinte biztos, hogy az augusztus 29-i, 500. évfordulóra nem készül el a tervezett tárlat.

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium a Telex kérdéseire azt közölte: a mohácsi nemzeti emlékhelyhez tervezett új kiállítótér mindenképpen megépül, annak kivitelezése jelenleg is zajlik a komplex felújítási projekt részeként. A tárca szerint nem született olyan döntés, hogy az eredménytelenül zárult kiállítási közbeszerzés miatt magát a kiállítóteret sem fejeznék be.

A minisztérium úgy fogalmazott: „torzókat nem akarunk hagyni”, ugyanakkor szerintük az elmúlt években „méltó megemlékezés helyett méltatlan és drága káosz alakult ki”, amit ki kell vizsgálni. A minisztérium tájékoztatása szerint az építkezés műszaki készültsége jelenleg közel kétharmados, a beruházás műszaki átadását 2026 júliusára tervezik, ezt követheti a használatbavételi eljárás.

A tárca szerint az új épületrész 2026 augusztusára már használatbavételi engedéllyel fog rendelkezni. Hangsúlyozták azt is, hogy a projekt befejezéséhez szükséges források rendelkezésre állnak, így a beruházást a tervek szerint be tudják fejezni.

A Válasz Online hétfői cikke szerint jubileumi kiállításra kiírt közbeszerzést a kiíró Duna–Dráva Nemzeti Park azért vonta vissza, mert a legolcsóbb ajánlat is jóval meghaladta a rendelkezésre álló összeget: a projektre nettó 1 milliárd 455 millió forint állt rendelkezésre, míg a legkedvezőbb ajánlatot adó Salisbury Régészeti Kft. nettó 1 milliárd 689 millió forintért vállalta volna a kivitelezést.

A témával a Telex is foglalkozott, a Salisbury ügyvezetője, Hoffmann József lapunknak korábban arról beszélt, hogy a projekt magyar viszonylatban példátlan méretű vállalásnak számított volna. A kiállítás becsült költsége meghaladta az 1,4 milliárd forintot, miközben szerinte a korábbi legnagyobb történeti kiállítások jellemzően félmilliárd forint körüli összegből valósultak meg. Hoffmann úgy fogalmazott: a mohácsi koncepció inkább egy „Madame Tussauds-szerű élménypark” és egy csúcstechnológiás interaktív kiállítás keveréke lett volna. A Salisbury adta a legkedvezőbb ajánlatot, mégsem kötöttek velük szerződést.

Hoffmann a Telexnek azt is mondta, hogy a projekt egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a kiírás mögött szerinte nem álltak kész műszaki tervek. Állítása szerint a dokumentáció inkább egy látványos forgatókönyvre hasonlított, miközben számos kiállítási elemhez nem léteztek pontos történeti rekonstrukciós alapok. Példaként II. Lajos térdeplőszékét és Szulejmán szultán trónját említette, amelyek elkészítéséhez komoly régészeti és történészi kutatásra lett volna szükség. Azt is jelezte, hogy egyes elemek kivitelezése önmagában akár 15 hónapot is igénybe vett volna.

A Salisbury vezetője szerint a közbeszerzés lebonyolítása kezdetben szabályosnak tűnt, a projekt résztvevői pedig többször is arra utaltak, hogy velük képzelik el a kivitelezést. A cég hónapokon át készült a munkára, külföldi beszállítókkal tárgyaltak, devizát kötöttek le, és rendszeres egyeztetéseket folytattak. Hoffmann szerint a problémák a választások környékén kezdődtek, amikor a korábban elfogadottnak tűnő referenciaigazolásokat hirtelen vitatni kezdték.

Hoffmann példát is hozott: egy római kori erőd rekonstrukcióját nem akarták várként elfogadni, más esetekben pedig kiállítási figurák karakterisztikáját kérdőjelezték meg. A cég szerint a szakmai intézmények végül minden esetben igazolták az állításaikat, két nappal később azonban eredménytelenül zárult le a pályázat. Hoffmann a forráshiányt nem tartja hiteles indoknak, mert szerinte a költségszintek hónapok óta ismertek voltak.

A Mohács 500 program előkészítése még évekkel ezelőtt indult el, a kormány pedig a jubileumhoz kapcsolódva nagyszabású fejlesztéseket tervezett Mohácson. A Nemzeti Emlékhely felújítása mellett új főteret, Duna-hidat, kerékpárutakat, kikötőt és parkolóházat is építenek, miközben korábban egy történelmi film elkészítését is tervezték. A kiállítás koncepciója már elkészült: egy 16 tematikus blokkból álló interaktív tárlat mutatta volna be a Jagelló-kori Magyarországot, az Oszmán Birodalom felemelkedését, a mohácsi csatát és annak emlékezetét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!