Toroczkai felrótta Magyarnak, hogy nem a Kaleta-ügy hatására lépett ki a Fideszből
Toroczkai László szólt hozzá Magyar felszólalásához, azt mondta, minden intézkedést támogatni fognak, ami javítja a gyerekek helyzetét, és egyetlen kritikája sincs, ami részükről nem támogatható. Önmagában a családi pótlék megemelése nagyon jó dolog, de ha nem ellenőrzik, hogy azt tényleg a gyerekekre fordítják-e, akkor nem biztos, hogy jó dolog, mondta.
„Az elmúlt években, az elmúlt 16 év, vagy akár 20 év legnagyobb ilyen jellegű botránya az Kaleta Gábor nevéhez fűződik” – folytatta Toroczkai. A magyar kormányzat őt hazahozta, 2019-ben pedig Magyar nem lépett fel ez ellen, nem akkor akart kilépni a Fideszből. Lakatos Márk „ügyeit” is ki akarja vizsgáltatni, ha tényleg fel akarják számolni azt a pedofilhálózatot. Hozzátette, hogy a lehető legkeményebben kell fellépni a pedofil bűnözőkkel szemben.

Javasolta, hogy a rendőrségen belül külön nyomozócsoportot kell felállítani a gyerekeket érő bántalmazások és pedofil bűnözőkkel szemben, ezt a javaslatot korábban már benyújtották, de most újra be fogják nyújtani.
Toroczkai sajnálja, hogy nem esett egy szó sem a migrációs paktumról, majd felolvasott belőle egy részletet, ami szerinte meghívólevél egész Afrikának és Dél-Ázsiának. Meghívta Magyart Ásotthalomra, hogy megnézze a déli határt védő kerítést, amin szerinte 17 helyen van lyuk jelenleg.