Ruff Bálint először szólalt fel a Parlamentben, szerinte a Fidesz még a tagadás fázisában van

Ruff Bálint először szólalt fel a Parlamentben, szerinte a Fidesz még a tagadás fázisában van
Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlésben – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

„Már régóta vártam, hogy beszéljek önökhöz. Egy hónapja vagyok itt, és ön az első, aki kérdez” – mondta Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a parlamentben, miután Panyi Miklós, a Fidesz képviselője azonnali kérdést intézett hozzá.

Az előző kormány alatt a Miniszterelnökség államtitkáraként dolgozó Panyi az új minisztertől azt kérdezte: „Ez már a pártállam?” A fideszes képviselő szerint a Tisza politikusai „erőszakosan akarják eltávolítani” az összes demokratikusan megválasztott szerv vezetőjét. Szerinte az önkormányzatokat is megtámadták, mert „útjukban állnak valószínűleg a népszerű polgármesterek”, ami véleménye szerint „a pártállamban szokás”.

Ruff Bálint feleletében a gyász fázisairól beszélt, és azt mondta, hogy a Fidesz a tagadás állapotában van. A miniszter beszélt erről a miniszteri meghallgatásakor is, amelyről itt írtunk részletesen.

„Ahogy látom, egy hónapja önök még a tagadás állapotában vannak, még mindig”

– mondta Ruff Bálint, aki visszakérdezett Panyinak: „Ön a Miniszterelnökség államtitkára volt egy olyan országban, egy olyan kormányban, ami 16 éven keresztül, négy kétharmaddal kormányzott, és ebből hat éven keresztül, hat éven keresztül rendeleti kormányzással. Ön idejön, és ahelyett, hogy elgondolkodna azon, hogy mit műveltek az elmúlt 16, különösebben az elmúlt hat évben, olyanokat kérdez tőlem, amik mintha… tehát nem tudom hova tenni se. Ilyenkor mit akar ön tőlem megtudni? Mire kíváncsi, hogy van-e pártállam Magyarországon? Ön kérdezi ezt, 16 évnyi Fidesz után ön kérdi ezt tőlem?”

A miniszter felidézte, 2010-ben, amikor az MSZP elvesztette a választást, a szocialista államtitkárok, miniszterek beültek egy kis frakcióba, ugyanezt csinálták. „Először nézzenek magukba”, hogyan fosztották ki az országot, és ha bocsánatot kértek, lehet tovább beszélni – mondta Ruff.

Ruff Bálint felszólalását itt lehet meghallgatni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!