Magyar Péter: A gyerekvédelemben dolgozók többsége áldozata a korábbi rendszernek

Mintegy 23 ezer gyerek és fiatal felnőtt él a gyerekvédelmi rendszerben, miközben körülbelül 1600 gyerek vár arra, hogy egyáltalán megfelelő helyet kapjon a szakellátásban, akiket ki kellene emelni a családokból, mondta Magyar. Nincs viszont elég kapacitás és szakember. Szerinte erről az 1600 gyerekről az állam már tudta, hogy veszélyben vannak és segítségre szorulnak, mégsem tud a számukra megfelelő helyet biztosítani. Egy állam működésénél kevés lesújtóbb dolgot lehet mondani, tette hozzá.

Az előző kormány tavaly alig pár milliárd forintot költött arra, hogy megemeljék a gyerekek napi étkeztetésére fordítható összeget, mondta, 2025-ben emellett az Orbán-kormány százmilliárdokat költött „aljas, félelemkeltő hazugságkampányokra”, és ugyanebben az évben Balásy Gyula 200 milliárd forintos árbevételt ért el közpénzből.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A fideszesekhez szólva azt mondta: ebben a pillanatban 325 magyar gyerek él kórházakban ragadva hónapokig, évekig úgy, hogy valójában nincs szükségük kórházi ellátásra. „Nem azért vannak ott, mert betegek, hanem mert az előző kormány gyerekvédelmi rendszere kudarcot vallott.”

A gyerekvédelemben dolgozók túlnyomó többsége áldozata annak a rendszernek, ami rájuk tolta a felelősség nagy részét, miközben nem adott pénzt és megbecsülést, mondta a miniszterelnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!