Magyar: maguk ahhoz már nem voltak túl büszkék, hogy a választási kampányban magyar gyerekeket az apjuk esetleges megölésével ijesztgessenek állami pénzen
Gulyás Gergelyhez szólva Magyar azt mondta: előfordulhatnak hibák kitüntetéseknél is, bár a pedofíliáról szóló információ pontosan tudott volt a kitüntetés idején is. „Ha nálunk előfordul ilyen, én leszek az első, aki kiáll, és elnézést kér” – mondta.
Megkérdezte a Fidesztől, hogy miért fáj nekik elnézést kérni, mert ez hiányzott az ő oldalukról. „Önök és Orbán Viktor túl büszkék voltak elnézést és bocsánatot kérni, ahhoz már nem voltak túl büszkék, hogy a választási kampányban magyar gyerekeket az apjuk esetleges megölésével ijesztgessenek állami pénzen” – mondta.
Azt mondta, hogy Hegedűs mutatott neki a felszólalások közben egy belső dokumentumot, ami egy hivatalos jegyzőkönyv, és azt írják benne: a BM jelezte, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint a kórházban hagyott egészséges csecsemők kórházi ellátásának finanszírozása nem időszerű. Magyar a beszéd ezen részét Takács Péter volt egészségügyi államtitkárnak címezte, Takács puszit dobott neki, és szívecskét is mutatott.
Felemlegette, amikor Menczer Tamás meg akarta akadályozni, hogy karácsony előtt a Tisza Párt ajándékot vigyen a gyerekvédelmi intézményekbe. Ezek az otthonok ma már el tudják fogadni a civilek ajándékát. Felemlegette, hogy az egyik ilyen otthon a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon volt, ahonnan most 8 gyerek részt vehetett a BL-döntőn.