Magyar kérdéseket akar feltenni „a bukott orbáni maffiának” a gyermekvédelemről
Magyar Péter ezután arról beszélt, hogy találkozott olyan gyerekekkel, akik korábban veszítették el a bizalmukat a felnőttekben, mint azt bárkinek meg kéne tapasztalnia. A kegyelmi ügyben „a hazug, patyomkin, gyermekvédelmi propagandával szembejött a valóság”. Csak az első lépés a kegyelmi ügy aktáinak nyilvánosságra hozása, fel kell tárni, mi történt, majd újra kell építeni „a földig rombolt rendszert”.
Választ kell arra találni, hogyan jutottak el odáig, hogy a hatalom a családok, gyerekek védelméről beszélt, miközben több ezer gyerek vár a megfelelő családra. Nevelőszülők hiányoznak a rendszerből, gyerekek hónapokig vannak a kórházakban. Átfogó rendszervizsgálatot kért a családügyi minisztériumtól. „Nem tehetjük meg azt a szívességet a bukott orbáni maffiának”, hogy ne tegyenek fel bizonyos kérdéseket: ki tudott a gyermekvédelemből érkező vészjelzésekről, milyen iratok érkeztek, kik tudtak volna közbelépni?
Gyerekek éveken át nem kaptak segítséget a magát kereszténynek és gyermekvédőnek mondó volt kormánypárttól. „Nem célunk a bűnbakkeresés”, nem a dolgozókat akarják vegzálni, de tudni kell, kik hozták létre a politikai környezetet, ami lehetővé tette – mondta a miniszterelnök.