Ókovács Szilveszter felajánlotta, hogy saját költségén megcsináltatja a házelnöki szék másolatát az Operaház asztalosműhelyével

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója Facebookon írt arról, hogy az Opera asztalosműhelye vállalja az eredeti házelnöki szék hasonmásának elkészítését, amit a napokban cseréltek le. Az 1902-ben készült házelnöki szék helyett egy modern gurulós szék került a parlamentbe, az eredetit egyébként még 2012-ben az újjászervezett Parlamenti Múzeum igényelte vissza a Nemzeti Múzeumtól, ami az állandó kiállításból volt kénytelen kiemelni a tárgyat.

„25 évvel ezelőtt még magam is a Parlamentben dolgoztam, elállt a lélegzetem, amikor az ülésterembe először léphettem. A házelnöki szék a pulpitus tetején helyzeténél fogva uralja a termet, és ez a házszabályt is térben képezi le: a levezető elnöknek uralnia kell az ülést, a szava szent, döntéseit végre kell hajtani. Ezzel nem sérül semmilyen demokratizmus, hisz kormánypárti és ellenzéki levezető elnökök is szolgálnak a Parlamentben” – írta Ókovács.

Hozzátette azt is, hogy az új szék elkészítésének költségét az országgyűlési képviselőként dolgozó feleségével együtt állnák, mindezt azért, hogy ne változzon a „történelmi enteriőr”. „A parlamenti patkó irodabútorokkal disszonáns teret adna, gondolom, a falfestmények cseréjét sem fontolgatja senki” – írta posztjában, majd azzal zárt: a felajánló levelet már elküldte az országgyűlésnek, és mivel az Operaházon ugyanannak a mesternek a műhelye dolgozott, aki a parlamenti széket is készítette, így a házelnök „megbízhat a munkájukban”.

A szék körüli adok-kapok előző héten indult, amikor az Országgyűlés Hivatala bejelentette, lecserélik a széket. A bútordarabról Forsthoffer Ágnes házelnök később azt írta posztjában, a pulpitusról az Országgyűlés Múzeumába kerül az eredeti házelnöki szék, mivel annak szimbolikus jelentősége és történeti értéke van, valamint a napi igénybevétel gyorsíthatja a kopást, és sérüléseket okozhat. „Számomra pedig egy egyszerűbb elnöki szék a szolgálati szerepet szimbolizálja: a házelnök nem uralkodó, hanem közfeladatot ellátó tisztségviselő” – írta a házelnök.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!