A kormány visszavonja Magyarország kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságból

A Tisza-kormány visszavonja Magyarország kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságból, erről jelent meg határozat pénteken a Magyar Közlönyben.

A szöveg szerint „a kormány megerősíti Magyarország elkötelezettségét a nemzetközi jogrend erősítése, a multilaterális intézmények működőképességének fenntartása és a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás támogatása mellett, és visszavonja a Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésre irányuló döntést”.

Az Orbán-kormány tavaly tavasszal jelentette be, hogy kezdeményezi Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), ezt a döntést pedig a parlament fideszes többsége nem sokkal később meg is szavazta. Amikor tavaly áprilisban hivatalos látogatásra érkezett Budapestre az ICC-által körözött Benjámin Netanjahu, nem tartóztatták le, pedig a nemzetközi jog szerint ICC-tagként erre Magyarország köteles lett volna.

Magyarország kilépési folyamata júniusban ért volna véget, de Magyar Péter már korábban jelezte, hogy a Tisza-kormánynak az a célja, hogy bennmaradjon az ICC-ben. És bár ő maga is meghívta az izraeli miniszterelnököt Magyarországra, erről azt mondta: „Azt gondolom, hogy nem árultam semmiben zsákbamacskát, ha valaki tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, és olyan ember lép hazánk területére, aki körözés alatt áll, akkor őt őrizetbe kell venni”. Mikor rákérdeztünk, hogy ezt mondta-e a telefonba Netanjahunak is, Magyar azt mondta: „nem kell nekem mindent elmondani telefonon, feltételezem minden állam- és kormányfőről, hogy tisztában van ezekkel a jogszabályokkal”.

A kilépési szándékkal együtt most azt is jelezték a Magyar Közlönyben, hogy az Országgyűlés elé viszik a Fidesz által tavaly megszavazott kilépési javaslatot, hogy azt helyezzék hatályon kívül.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!