Visszavonta a Vatikán által örökre eltiltott pedofil pap kitüntetését a szentendrei önkormányzat

Visszavonta a szentendrei önkormányzat képviselő-testülete a papi tevékenységtől örökre eltiltott, több kiskorú molesztálásával vádolt Szűcs Balázs városi kitüntetését – írta a Szentendre.hu.

Szűcs Balázs felszentelése után hat éven át dolgozott Szentendrén, amelynek végén, 2006-ban Pro Urbe Emlékérmet kapott a várostól. Gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt azonban a város rangos elismerésére méltatlanná vált, így Fülöp Zsolt polgármester kezdeményezésére az önkormányzati képviselők egyhangúlag visszavonták Szűcs díját.

A szerdai testületi ülés előtt Szűcs egyik áldozata, Pető Attila úgy fogalmazott a Facebookon: „Ma, amikor a gyermekvédelemnek Magyarországon annyi sebet kell begyógyítania, annyi mulasztással, hallgatással és intézményi kudarccal kell szembenéznie, különösen nagy jelentősége van az ilyen döntéseknek. Mert ezek nemcsak jogi vagy önkormányzati aktusok. Példák. Mindannyiunk számára. Épülhetünk általa. Jelzések. Jelzések az áldozatok felé, hogy a közösség meghallja őket, a gyermekek felé, hogy a felnőttek világa tanulni akar a múlt hibáiból. És jelzések a társadalom felé, hogy az emberi méltóság és a gyermekek védelme nem lehet másodlagos szempont.”

Pető azt írta, ő nem bosszút vagy múlteltörlést kér, hanem azt, hogy Szentendre felelős közösségként mondja ki, a város legmagasabb erkölcsi elismerése nem válhat el azoktól az értékektől, amelyeket képviselnie kell. „A Pro Urbe díj visszavonása nem változtatja meg a múltat, az életünket, az enyémet sem. De megváltoztathatja azt az üzenetet, amelyet a város a jelennek és a jövőnek küld” – tette hozzá.

Fülöp Zsolt polgármester a szavazás után levelet küldött Petőnek, amiben azt írta, több éves, álhatatos küzdelme megerősítette őket abban, hogy közösségük kötelessége szembenézni a múlttal, és megtenni ezt a jelképes, de elengedhetetlen lépést a jóvátétel útján. „A díj visszavonása egy fontos jelzés az áldozatok felé, hogy a város meghallotta a hangjukat, és jelzés a jövőnek, hogy tanulni akarunk a múlt hibáiból. Szentendre felelps közösségként mondja ki: a város legmagasabb erkölcsi elismerése nem maradhat olyan személy birtokában, aki visszaélt a rábízott gyermekek bizalmával. Bízunk benne, hogy ez a határozat hozzájárul az áldozatok megnyugvásához, és méltó válasz az Ön bátorságára” – zárta levelét a szentendrei polgármester.

Szűcs Balázs egyházi pályafutása 2015-ben ért véget, amikor több fiatalkorúval szemben elkövetett pedofil bűncselekmény gyanúja miatt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye belső vizsgálatot rendelt el ellene. Végül eltiltották minden papi tevékenységtől és a fiataloktól. Ügye 2016-ban a Vatikán elé került, előbb tíz évre, majd örökre eltiltották a papi hivatástól. A Magyar Narancs szerint Szűcs a Szőlő utcai Javítóintézetben is dolgozott, ahol a tavaly májusban letartóztatott intézményvezető, Juhász Péter Pál kinevezése után elindította az úgynevezett csendes szoba programot, amellyel „hozzásegítették a fiatalokat a világról és önmagukról alkotott képük pozitív irányba fordításához”.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!