Két ausztriai programját is lemondta Magyar Péter
Sürgős kormányzati teendőkre hivatkozva két ausztriai programját is lemondta Magyar Péter – írja a Der Standard.
A magyar miniszterelnök mégsem vesz részt a Göttweigi apátságban megrendezett Wachau Európa-fórum csütörtöki napján. A programjából az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara rendezvényén való részvételt is törölték. Az Európa-fórumon csütörtök este mondott volna beszédet.
Magyar csütörtök reggel Bécsben találkozik Christian Stocker kancellárral és Claudia Bauer európai ügyekért felelős miniszterrel, és a tervek szerint meglátogatja Alexander Van der Bellen államfőt is. Orbán Anita a tervek szerint Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszterrel találkozik majd. Sajtóértesülések szerint a hivatalos találkozók után a magyar kormányfő a Magyarországon működő osztrák vállalatok magas rangú képviselőivel fog ebédelni. A Hvg azt írja, az ebéden olyan cégek vezetői vehetnek majd részt, mint a Spar, az Erste, a Raiffeisen, az Uniqa, az ÖBB Railcargo, valamint a Leier építőanyag-gyártó
Magyar részvételét az Európai-fórumon múlt hét pénteken jelentették be, a kormányfő a tervek szerint angol nyelvű beszédet mondott volna Magyarország visszatéréséről az európai közösségbe, és kitért volna arra is, Európának hogyan kellene viszonyulnia Oroszországhoz. „Megkönnyebbült sóhaj fut végig Európán – az Orbán-korszak végével Magyarország új fejezetet nyit” – így hirdették meg Magyar fellépését az esemény előtt.
A Die Presse értesülései szerint Magyar mindössze pár órát fog Bécsben tartózkodni, majd visszautazik Budapestre.
Magyar Péter jelenleg Lengyelországban tartózkodik hivatalos látogatáson. A Donald Tusk kormányfővel tartott tárgyalás és sajtótájékoztató után Magyar Péter több miniszterével együtt a lengyel elnöki palotában járt, ahol zárt ajtók mögött tartottak rövid megbeszélést Karol Nawrocki államfővel.