Ruszin-Szendi Romulusz bejelentette az új vezérkari főnököt
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy leváltja Böröndi Gábor vezérkari főnököt, a helyére pedig Sándor Zsolt altábornagyot nevezi ki. „A Magyar Honvédség előtt álló időszak kulcskérdése nem csak a képességek fejlesztése, hanem az emberekbe vetett hit visszaállítása. Ezért nagyon fontos döntést hoztam. Felkértem Sándor Zsolt altábornagyot, hogy vállalja el a Magyar Honvédség Vezérkar főnöki feladatát” – indokolta döntését.
A honvédelmi miniszter azt írta Sándor Zsoltról, hogy több mint három évtizedes katonai pályafutása során végigjárta a ranglétrát a szakaszparancsnoki szinttől a legmagasabb vezetői beosztásokig. Szolgált külföldi műveletekben, NATO-környezetben, és bizonyított vezetőként, emberként és katonaként is. Felidézte, hogy Sándor Zsoltot választotta helyettesének, amikor ő volt a vezérkari főnök. Igazi bajtársként jellemezte, akiben maximális a bizalma. „A cél továbbra is változatlan: a magyar emberek biztonságának garantálása. Ehhez pedig olyan vezetők kellenek, akik értik az eskü súlyát. Akik kiállnak az állományért, és akik nem hátrálnak meg a felelősség elől. Akik azt mondják utánam és nem, azt, hogy előre. Sándor Zsolt altábornagy ilyen vezető” – fogalmazott posztjában a Tisza-kormány honvédelmi minisztere.
Ruszin-Szendi Romuluszt 2023. január 1-én nevezték vezérkari főnöknek, 2023. április 27-én azonban felmentette Novák Katalin akkori köztársasági elnök. Utódja az a Böröndi Gábor lett, akit most ő váltott le. Az új vezérkari főnök, Sándor Zsolt 1986-ban kezdte katonai pályafutását, 2000 és 2001 között Kuvaitban szolgált, 2008-ban az afganisztáni Baglan tartomány újjáépítési csoportjának parancsnokává nevezték ki. 2023-ban Ruszin-Szendi helyettese lett, 2024-től athéni nagykövetként dolgozott.