Magyar Péter Krakkóban: Ziobro és házastársa egy másik schengeni országon át hagyta el Európát

Magyar Péter miniszterelnök a krakkói Wawel székesegyháznál tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ők is csak a sajtóból értesültek arról, hogy Zbigniew Ziobro korábbi lengyel igazságügyi miniszter az Egyesült Államokban tartózkodik, egykori helyettese, Marcin Romanowski pedig elhagyhatta Magyarországot.
„Megnézettem a rendelkezésre álló információkat, és nincs nyoma annak, hogy közvetlenül Magyarországról érkeztek volna, vagy hagyták volna el Európát, úgyhogy a mi véleményünk szerint a schengeni zónán belül egy másik országból hagyta el Európát Ziobro és a házastársa”
– mondta Magyar Péter, aki arról is beszélt, ő ezt már előre megjósolta, és tudomása szerint az Orbán-kormánytól menedékjogot kapott volt lengyel politikusok a miniszterelnöki beiktatása előtt hagyták el Magyarországot. „Nem tudjuk, hogy melyik országból utaztak az Amerikai Egyesült Államokba” – tette hozzá Magyar. A miniszterelnök újságíró kérdésre azt mondta, tájékoztatni fogja a lengyel kormányt az általa ismert információkról.
Nemrég a Reuters azt írta, az amerikai külügyminiszter-helyettes személyesen adott utasítást arra, hogy az amerikai külügyminisztérium konzuli szolgálata a budapesti amerikai nagykövetségen keresztül adjon vízumot a hazájában korrupcióval gyanúsított Ziobrónak, hogy a politikus az Egyesült Államokba menekülhessen Magyarországról.
A volt lengyel igazságügyi minisztert azzal gyanúsítják, hogy a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (12,7 milliárd forint) is elsikkaszthatott. Ziobro jelenleg is körözés alatt áll Lengyelországban, januárban az Orbán-kormánytól kapott feleségével együtt menedékjogot Magyarországon. Lengyel útlevelét érvénytelenítették, az amerikai vízumot a magyar kormány által biztosított menedékjoghoz járó okmányába kapta. Egykori helyettese, Marcin Romanowski 2024 decemberében jött Magyarországra, és kapott politikai menedékjogot. Azt egyelőre nem tudni, Romanowki hová menekült, de áprilisban a Direkt36 szerint még egy budapesti lakásban lakott.
Magyarország varsói nagykövetének hazarendelésével összefüggésében megkérdezték Magyar Pétert, várhatók-e hasonló lépések a jövőben. Erre a kormányfő úgy reagált: teljesen normális folyamat egy kormányváltás után, hogy a politikai kinevezetteket, vagy azon nagyköveteket, akik nem tettek túl sokat a fogadó ország és Magyarország közötti kapcsolatok erősítéséért, őket visszahívja az új kormány, viszont pozícióban maradnak azok, akik tettek a kapcsolatok erősítéséért.
„Régi magyar hagyomány, amit most felélesztettünk, hogy a megválasztott magyar miniszterelnök első külföldi útja Lengyelországba vezet, az pedig az én személyes döntésem volt, hogy ezt az utat Krakkóban kezdeném, és utána Varsóban folytatnám” – kezdte kedd délutáni sajtótájékoztatóját Magyar.
A kormányfő azt mondta, büszke arra, hogy az új kormány vezetőjeként tovább erősítheti az ezeréves magyar–lengyel barátságot és szövetséget, valamint örül, hogy magas szintű tárgyalásokat folytathatnak Lengyelországban, és a magyar–lengyel kapcsolatok visszakerülnek oda, amit szerinte megérdemelnek. Később hozzátette, a krakkói bíborosnak mesélt arról, hogy nagyon fontosnak tartja a lengyel–magyar barátságot és a két nép közös történelmét.
A miniszterelnök a magyar–lengyel kapcsolatokról még azt mondta, vissza kell térni a normalitáshoz, és céljuk, hogy a V4-ek akár kibővüljenek „Ausztriával és más országokkal”. Szerinte ez egy régi barátság feléledésének a kezdete, és a legszebb idők csak most jönnek Magyarország és Lengyelország viszonyában.
Magyar azt mondta, bár ez alapvetően egy ismerkedő látogatás, azért érkezett vele hat miniszter is, mert konkrét ügyekben – például infrastruktúra, kultúra és agrárium – is szeretnék lefektetni az új együttműködés alapjait. Hozzátette, hogy a védelmi ipari együttműködésről is egyeztetni fognak a honvédelmi miniszterek.
Lengyelországba tartott a miniszterelnökkel Orbán Anita külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, valamint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Kedden kora este Magyarék vonattal utaznak Krakkóból a lengyel fővárosba, Varsóba, ahol csatlakozik hozzájuk Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter, Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is.
Magyar Péter szerdán tárgyal Donald Tusk lengyel kormányfővel, majd találkozik Karol Nawrocki lengyel államfővel, valamint a Szejm és a Szenátus elnökével. Onnan elmondása szerint Donald Tuskkal átrepülnek Gdanskba, ahol Magyar találkozik Lech Wałęsával, a Szolidaritás (Solidarność) egykori vezetőjével és Lengyelország korábbi elnökével.