Török Gábor szerint Sulyok Tamás továbbra sem érti
Hétfőn kijött egy interjú Sulyok Tamás köztársasági elnökkel az Indexen, amit Török Gábor sem hagyott szó nélkül. A politikai elemző szerint komoly felismerés Sulyok részéről, hogy a köztársasági elnök „nincs némaságra ítélve”, hanem elmondhatja az álláspontját.
Az interjúban Sulyok többek között azt mondta, az „államfő az alkotmányos feladatait végzi, és a létével fejezi ki a nemzet egységét. Itt nincsenek politikai célok.” Sulyok Sólyom László egykori köztársasági elnököt is idézte, mondván, az ideális államfő a „mozdulatlan köztársasági elnök”, aki csak nagy válságok idején szólal meg.
Török Gábor szerint az interjúból
„az derül ki, hogy Sulyok Tamás továbbra sem érti: a köztársasági elnöki pozíció nem csupán közjogi, de politikai tartalommal is bír. A politika azonban nem egyenlő a pártpolitikával. Politika az is, amikor van véleményem, amikor bizonyos értékek mellett kiállok.
Ez a »sólyomi örökség« és nem az, amiről Sulyok Tamás beszél” – írta posztjában a politikai elemző.
Magyar Péter első miniszterelnökként elmondott beszédében május 31-ig adott határidőt a köztársasági elnök lemondására. Sulyok az interjúban erről azt mondta, jelenleg „nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat.”