Úgy átadta a Fidesz március végi ünnepléssel a szokolyai piacot, hogy az azóta se nyitott ki

„Most adtuk át a helyi termelői piacot [Szokolyán], ami gyönyörű lett és egy igazi közösségi tér lett. Használjátok egészséggel” – mondta Vitályos Eszter egy március végi Facebook-videóban kosarakat és húsvéti díszeket nézegetve.
A Börzsöny Kincse Piac március 27-i ünnepélyes átadásán Szokolya önkormányzatának köszönete és képei alapján nemcsak Vitályos Eszter akkori kormányszóvivő, hanem Rétvári Bence KDNP-s képviselő, illetve Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium akkori önkormányzati államtitkára is részt vett. Őstermelők és kézművesek gyűltek össze az ünnepségre, a település önkormányzata hatalmas örömmel fogadta a beruházást. Aztán a következő hetekben hiába várták a helyiek, többet nem nyitott ki a szokolyai piac.
Piac árus nélkül
„Jó lenne, vagy legalábbis nem lenne rossz, ha ez kész lenne. Viszont azt senki nem mondja el, hogy mikor lesz újra átadva. Még csak most kérdezi a polgármester azt is, hogy mi legyen benne” – mondta Szokolyán egy nő, miután a piacról kérdeztük. Mint mondta, az önkormányzat a Facebookon méri fel a helyzetet, hogy minek fognak örülni a piacon az emberek a sajtok, zöldségek, húsok mellett. Mármint minek fognak örülni majd akkor, ha egyszer kinyit a piac.
A helyi által említett posztban az önkormányzat azt írta: reményeik szerint júniustól kéthetente vagy havonta lesz piac, csak még az engedélyekre várnak. Az ígéretek szerint a piacnap majd péntekenként 14-18 óra között lesz. A helyiek május 20-ig tehetnek javaslatot arra, mi legyen a piacon: csak a javaslattételi határidő van tehát közel két hónappal azután, hogy a kormány politikusaival együtt átadták a piacot magát.
Egyszerű érdeklődőként néhány őstermelőt is felhívtunk, ők szintén azt mondták, nem tudják, mikor és mi lesz, „egyszer hívtak, az jó volt, azóta nem”, mondta egyikük. Ők is azt mondták, hogy úgy hallották másoktól, engedélyre vár a piac. „Kérdezősködtünk, hogy mit kell engedélyezni, de nem tudjuk. Nagyon vártuk, hogy elkezdődik a piacozás, aztán furcsa lett, hogy piac nincs, csak átadó van”. Az egyik helyi szerint az volt a községben a mondás, hogy csak az épületet adták át, a piacot nem. Bár, hogy mi értelme van egy átadott piacnak zárt kapukkal és árusok nélkül, azt nem tudta ő sem.
A helyiek arról is beszéltek, hogy nem tudnak semmit a tervekről, csak azt, hogy a község pizzériája majd átköltözik a piac területére, „most viszont egyelőre arra jó az épület, hogy nyílt ott egy ATM”. Egy másik helyi is ezt mondta, amikor arról kérdeztük, szerinte miért adták át március végén a piacot, ha nincs is még engedélye: „biztos azért adták át, hogy tudjon a polgármester készpénzt felvenni” – bökött egy férfi fejével a piaccal szemben lévő polgármesteri hivatal felé. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy a szomszédos kistelepüléseken is vannak piacok, azok ritkán nyitnak ki. „Cserébe nem is használja senki”.
Megnyitás nélküli megnyitó
Az önkormányzat megkeresésünkre azt írta, a szokolyai piac azért ki fog nyitni: szerintük „a Börzsöny Kincse Piac működése szervezés alatt van, terveik szerint június hónaptól pénteki napokon fog működni, kétheti rendszerességgel.” A polgármester tájékoztatása szerint a piaci üzlet heti hat napot nyitva lesz, az önkormányzat válaszából tudható az is, hogy az épület építése 151 millió forintba került, plusz az áfa.
„Köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt ma bennünket az átadó ünnepségen!” – írta március 27-én Szokolya független polgármestere, Némethné Pintér Csilla a község Facebook-oldalán. A piaci átadóról a település oldalán több poszt is született, március 27-én, március 28-án, illetve három nappal a választások előtt, április 9-én. A fotók között sajtok, kézműves termékek jelentek meg, és persze a három Fidesz-KDNP-s politikus, illetve a polgármester maga.
A politikusok a piacon beszédet is mondtak, Rétvári Bence például kifejtette, hogy a piacon az igényességet és a minőséget látta. „Nem vagyok építész, jogász vagyok, de azért felismerem messziről is”. Rétvári levezette, hogyha tökéletes piacot lát a gyerek, akkor az életében is az igényességre fog törekedni.

A beruházást magát 2024-ben nyerte meg Szokolya, 2025-ben megnyerte az építési tendert a Trend Építő Zrt. Mint a 24.hu írja, 2012-ben huszonegy, az uszodaépítés és ingatlanhasznosítás piacán mozgó vállalat lett stratégiailag kiemelt jelentőségű, ezek közé tartozott a Trend Építő Zrt. is.
A cég tulajdonosa két dunakeszi származású férfi, Dunakeszin ez a cég építette évekkel ezelőtt a bölcsődét és óvodát, a Trend Építő Zrt. újította fel a Művelődési Házat, de megbízták a céget uszodaépítéssel is. Utóbbit 2017-ben építették meg, fél év csúszással és a vártnál drágábban. Az Átlátszó azt írta a Trend Építő Zrt.-ről 2019-ben, hogy ez a cég a fideszes vezetésű Dunakeszi egyik kedvenc beruházó cége. De a cég a piac előtt balassagyarmati sportcentrumot is épített már, illetve egy futsalcsarnokot is 1,8 milliárdból a Szijjártó Péter alapította futsal-csapatnak.
Nem Szokolya piaca volt viszont az egyetlen, amit átadtak fideszes politikusok, a helyiek viszont azt vették észre, ez nem jelenti azt, hogy az épületet meg is nyitják. Hasonlóan járt korábban Vecsés uszodája is például. Április végén írtuk meg, hogy a választások előtt, március 26-án adták át ünnepélyesen Vecsésen a Lányi Tanuszodát: az átadók között ott volt az intézményt megáldó katolikus plébános mellett Gulyás Gergely miniszter, valamint Schmidt Ádám és Nyul Zoltán államtitkárok is. Az átadón részt vett Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő is. Az átadó után viszont a lakosság hiába próbálta használatba venni az uszodát, akkor már zárva volt.