„Elnök úr, hadd válaszoljak a nyilvánosság előtt. Nincs miről egyeztetni. Ön ugyan a mai propagandainterjújában megpróbálta eltagadni, hogy a magyarok millió április 12-én a rendszerváltás mellett döntöttek, de ez nem változtat a valóságon.
Ön annak a bukott rendszernek a bábja volt, amire a magyarok döntő többsége határozott nemet mondott, és amely aljas rendszert mára a magyarok háromnegyede elutasít. Önt a magyarok a rendszerváltás és a működő, emberséges Magyarország akadályának tartják.
Elnök úr,
Önnek távoznia kell! És távozni is fog. Május 31-ig még megteheti önként.
– így reagált hétfőn reggel a Facebookon Magyar Péter miniszterelnök Sulyok Tamás köztársasági elnök Indexnek adott interjújára. A miniszterelnök a posztban az Indexet “hazug propagandalapnak” nevezve azt írta, az államfő mindenben hazudott az interjúban. “Hazudott például a köztársasági elnök feladatköréről, hazudott az orbáni gyermekvédelemben megnyomorított gyermekek kapcsán és hazudott a kettőnk között lezajlott négyszemközti megbeszélések kapcsán is”, írta Magyar Péter. A miniszterelnök hozzátette, a köztársasági elnök az első találkozásunkkor nem utasította vissza a lemondására vonatkozó felszólítását, hanem annyit jelzett, hogy megfontolja azt, a második találkozón pedig Magyar szerint Sulyok Tamás annyit kérdezett, hogy ha a lemondás mellett dönt, akkor megfelelő-e, ha az igazságügyi miniszterrel egyezteti annak részleteit.
Magyar Péter szerint nyilvánvaló, hogy Orbán Viktornak olyan köztársasági elnökre volt szüksége, akinek a fontossági sorrendjében első helyen a Fideszhez való lojalitás, az utolsó helyen pedig az alkotmányosság védelme és a nemzet egysége áll, a miniszterelnök szerint ezért esett Orbán választása Sulyok Tamásra. Magyar Péter szerint viszont Magyarországnak olyan államfőre van szüksége, aki “nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű”.
Sulyok Tamás az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjújában arról beszélt, hogy szerint nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, ami miatt le kéne mondania.