Már csak a te 1%-od hiányzik!

Több százezer magyarnak nincs érvényes tajszáma, mert tartozás miatt érvénytelenítették azt

Több százezer magyarnak van a hat havit meghaladó járuléktartozása, ami miatt érvénytelenítették a tajszámát, és a tartozások jelentős része több száz ezer forintot tesz ki – írja a 24.hu. Akinek pedig nincs biztosítási jogviszonya, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, ha azonban erre nem képes, akkor elesik az ingyenes orvosi ellátástól, illetve a NAV adók módjára behajthatja a tartozást, írja a lap.

A 24 egyik olvasója így járt, neki 750 ezer forintos adóssága gyűlt így össze. Olvasójuk kikérte az adatokat a NAV-tól a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), ebből derült ki, hogy hány ember érintett még.

Kiderült, hogy több mint 206 ezer tajszámot érvénytelenítettek hat hónapot meghaladó egészségügyi szolgáltatási járulék be nem fizetése miatt. A hat havi tartozás utáni érvénytelenítés szabálya 2020 júliusától él. Az adatokból az is látszik, hogy a legtöbb embernek 150 és 350 ezer forint közötti hátraléka volt.

Fix összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot azoknak kell fizetniük, akiknek nincs biztosítotti jogviszonyuk. Ez a jogviszony akkor szűnik meg, ha valakinek megszűnik a munkaviszonya, tanulói jogviszonya, valamilyen jogosító ellátása (például a gyes), és nem tud elhelyezkedni. Ez az összeg jelenleg 12 300 forint, a NAV automatikusan írja elő. Ha valaki ezt nem 6 hónapig nem fizeti, akkor tajszámát érvénytelenítik, ezért nem tudja igénybe venni az ingyenes orvosi ellátást. A tartozást pedig a NAV hajtja be.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!