Hegedűs Zsolt: A szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel együtt fogunk dönteni a szülészorvos-választásról
A szakmai szervezetekkel, orvosi és szülésznői társaságokkal, szakmai kamarákkal, betegjogi és női érdekvédelmi csoportokkal tervezett egyeztetéseken, a felálló Egészségügyi Minisztériumban fogják meghozni a döntést a szülészorvos-választásról – jelentette be pénteken délután Hegedüs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyminiszter-jelöltje.
Hegedűs arra reagált, hogy Kapitány István, a gazdaságfejlesztési és energetikai minisztérium tervezett vezetője pénteken a tavalyi, rendkívül alacsony születési adatok kapcsán azt írta a Facebookon, hogy az új kormány vissza fogja állítani a szülésorvos-választást. Hegedűs posztjában üdvözölte, hogy Kapitány foglalkozott a témával, de leszögezte, hogy Kapitány posztja nem jelenti azt, hogy az új kormány döntött erről a témáról.
Hegedűs szerint olyan állami szülészetre van szükség, ahol a bizalom nem az orvosok személyéből, hanem „magából a rendszerből fakad”. Szerinte „a valódi fejlődés az lenne, ha az állami ellátásban minden nő tudná: milyen protokoll szerint látják el, milyen beavatkozásokra számíthat, milyen jogai vannak, milyen minőségi mutatói vannak az adott intézménynek, és kihez fordulhat, ha ezeket nem tartják tiszteletben.”
Hegedűs emellett kifejtette, hogy szerinte a „fejlett egészségügyi rendszerek jó példái általában nem a fogadott orvosra épülő szülészetet erősítik, hanem a kiszámítható és biztonságos állami ellátást: azt, hogy minden nőnek legyen felelős ellátója, ismert csapata, átlátható betegútja és garantált joga a méltó bánásmódhoz — függetlenül attól, hogy tud-e magánrendelésre járni.”
Hegedűs szerint erről az új minisztériumban a szakmai és női érdekvédelmi csoportokkal együtt fognak dönteni.