Szentkirályi Alexandra a művelődési bizottság élén: leosztotta a Fidesz a parlamenti bizottsági helyeit
Gulyás Gergely, a Fidesz leendő frakcióvezetője közzétette, hogy az ellenzékbe szoruló párt kiket delegál az országgyűlés szakbizottságaiba, a listát a Facebookon osztotta meg. Néhány bizottságnak az élére a Fidesz delegálhat elnököt, a Művelődési Bizottságot például Szentkirályi Alexandra fogja vezetni, a Szociális Bizottságot Zsigó Róbert, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot pedig Bencsik János. Lesz Élőkörnyezetért Felelős Bizottság is, ennek V. Németh Zsolt lesz az elnöke.
Mind a húsz bizottságnak lesz legalább egy fideszes tagja a leosztás szerint, összesen 43 helyett kapott a párt, a többi helyet a kormányt alakító Tisza Párt, a Mi Hazánk, és az önálló frakcióval bíró KDNP fogja feltölteni. A legtöbb Fidesz-tag a Törvényalkotási Bizottságban lesz, itt heten kaptak helyet, köztük Gulyás Gergely is. Két fideszes alelnöke is lesz ennek a szakbizottságnak Tilki Attila és Héjj Dávid személyében.
A keddi tárgyaláson teljesült a Mi Hazánk Mozgalom régi kívánsága: megkapták a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetését, Apáti István lesz az elnök. A KDNP-é lesz a Nemzeti Összetartozás Bizottsága, a Fidesz pedig az említett négy bizottságot vezetheti majd a következő ciklusban. A többit a Tisza politikusai fogják vezetni.