Orbán felajánlotta lemondását a Fidesz elnökségének, júniusban döntenek mindenről

Orbán felajánlotta lemondását a Fidesz elnökségének, júniusban döntenek mindenről
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Véget ért a Fidesz kedd délelőtti választmányi ülése. A megbeszélésről távozó Deutsch Tamás a Telexnek azt mondta, mindent megbeszéltek, „nagyon izgalmas beszélgetés volt”, a június 13-i kongresszuson folytatják. Minden döntést ott fognak meghozni, addig helyi szinten beszélnek.

Deutsch szerint Orbán Viktor bent azt mondta, ha megvan a bizalom, vállalja a Fidesz elnökségét, ez a kongresszuson derül ki. A politikus hozzátette, készített a Fidesz egy gyorsértékelést, amit írásban fognak elküldeni a sajtónak.

Bánki Erik azt mondta, Orbán Viktor felajánlotta az elnökségi lemondását, de személyi döntéseket nem hoztak. Minden döntést a kongresszus fog meghozni.

Bánki szerint az ülésen arról beszéltek, hogy az elnökség hogy látja, mik vezettek a választási vereséghez. Orbán Viktor a június 13-i kongresszuson mondja majd el, mi az elnökség által összerakott teória, és mi a tagokkal összefoglalt elmélet. A vereség után örömódák nincsenek, a közösségben mindenki reális értékelést adott – fogalmazott Bánki.

Orbán Viktor az ülés előtt hosszabban nyilatkozott a sajtónak, utána azonban nem tett így, azonnal beült az autójába, és távozott a helyszínről. Tudósítónk szerint Vitályos Eszter egy hátsó bejáraton keresztül távozott.

Kövér László azonban röviden nyilatkozott, azt mondta, sok okot állapítottak meg, hogy miben hibázott a Fidesz, de nem mondott el egyet sem. Németh Balázs, Kósa Lajos, Ferencz Orsolya, Pócs János sem állt meg nyilatkozni. Rétvári Bence annyit mondott, nagyon tartalmas beszélgetés volt. Fónagy János szerint jelenleg nincs kihívója Orbán Viktornak, ő személyesen támogatja, de úgy látja, a többség is. Fónagy szerint nem először szenvedtek vereséget, akkor is maradt Orbán a párt élén.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leköszönő miniszterelnök a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó választás másnapján jelentette be, hogy újjászervezik a pártot. A pártelnök múlt szombaton, a Fidesz elnökségi ülése után közölte, hogy visszaadja a Fidesz–KDNP listavezetőjeként szerzett mandátumát, és 36 év képviselőség után a következő ciklusban nem ül be a parlamentbe. Ugyanakkor jelezte: ha a kongresszus megtiszteli bizalmával, akkor folytatja a munkát a Fidesz elnökeként.

Pócs János, Kövér László, Bánki Erik és Deutsch Tamás a megbeszélés után – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexPócs János, Kövér László, Bánki Erik és Deutsch Tamás a megbeszélés után – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Pócs János, Kövér László, Bánki Erik és Deutsch Tamás a megbeszélés után – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexPócs János, Kövér László, Bánki Erik és Deutsch Tamás a megbeszélés után – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Pócs János, Kövér László, Bánki Erik és Deutsch Tamás a megbeszélés után – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kedd délelőtt a Polgárok Háza előtt az érkező fideszesek közül többen is nyilatkoztak a sajtónak. Radics Béla arról beszélt, színes frakció fog összeállni a Fidesz részéről, egy „ütőképes csapat, amiben van tapasztalat és egyensúly”. Kubatov Gábor azt mondta, mindenkinek megvan a személyes felelőssége a választási vereségben, neki is, Orbánnak is, de „hosszú történet lenne” elmondani, hogy kinek mi. Deutsch Tamás arról beszélt, „az a fideszes, aki a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy nem hibázott, az téved”. Szerinte az ülésen arról fognak beszélni, hogy mit rontott el a Fidesz és Orbán Viktor, szerinte látszik, hogy szavakban és tettekben is vállalja a felelősséget Orbán.

Orbán Viktor az ülés előtt azt mondta, azon még nem gondolkozott, miből fog megélni, majd májusban elgondolkozik rajta. A mandátumok felvételéről azt mondta: komoly döntéseket, személyes áldozatokat kellett hozni, mert ezek a politikusok, köztük ő is, „megharcoltak a mandátumért”, de belátták, hogy „az a közösséget illeti meg”, ezért adták azt vissza. „A mi közösségünk most is a legegységesebb” – mondta. „Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van” – mondta a mandátuma leadásáról.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!