Sűrű kedd: ülésezik a Fidesz országos választmánya, közben a pártok az Országgyűlésről tárgyalnak
Ülés tart kedden a Fidesz országos választmánya, a testület döntést hoz a párt tisztújító kongresszusának összehívásáról. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, leköszönő miniszterelnök a Tisza Párt kétharmados győzelmét hozó választás másnapján jelentette be, hogy újjászervezik a pártot és ennek részeként április 28-án választmányi ülést tartanak.
A pártelnök múlt szombaton a Fidesz elnökségi ülése után közölte, hogy visszaadja a Fidesz-KDNP listavezetőjeként szerzett mandátumát, és 36 év képviselőség után a következő ciklusban nem ül be a parlamentbe. Ugyanakkor jelezte: az elnökség azt javasolta, hogy a munkáját a Fidesz elnökeként folytassa, és – mint mondta – ha a kongresszus megtiszteli bizalmával, akkor készen áll a feladatra.
A párt alapszabálya szerint az országos választmány dönt a tisztújító kongresszus összehívásáról, Orbán Viktor pedig azt is közölte, hogy az ősszel esedékes kongresszust júniusra hozzák előre.
Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban. A megbeszélések fontosabb témakörei: a mandátumigazolás előkészítése, az esküokmányok aláírásának menete, az alakuló ülés előkészítése, az ülésrend meghatározása, a tisztségviselők megválasztásának előkészítése, az Országgyűlés bizottsági rendszerének kialakítása, külügyi és diplomáciai testületeket érintő kérdések.
Sulyok Tamás köztársasági elnök május 9-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését. Házelnöknek Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza, ő a párt alelnöke, aki Veszprém vármegye 2. számú, Balatonfüred központú egyéni választókerületének megválasztott képviselője.
A Tisza-frakciót Bujdosó Andrea vezeti majd, ő eddig a párt fővárosi frakcióvezetője volt és Pest vármegye 3. számú, Pilisvörösvár központú egyéni választókerületéből került a parlamentbe. A 44 fős Fidesz-frakciót Gulyás Gergely távozó Miniszterelnökséget vezető miniszter, míg a KDNP nyolcfős képviselő-csoportját Rétvári Bence, a Belügyminisztérium eddigi parlamenti államtitkára vezeti, a Mi Hazánk frakcióvezetője továbbra is Toroczkai László pártelnök lesz.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök április 17-én, az egyeztetések kezdetekor elmondta, javasolta, hogy minden frakciónak legyen parlamenti alelnöke. A Mi Hazánk ismét Dúró Dórát javasolja alelnöknek.
Az alakuló ülést előkészítő múlt heti tárgyalásokon a pártok megállapodtak a bizottsági struktúrában, hat bizottságot vezethet majd az ellenzék. A Tisza-kormányban várhatóan 16 minisztérium lesz. A most záruló parlamenti ciklusban tizenhat parlamenti bizottság működött, a Tisza Párt húsz felállítását javasolta, köztük a társadalmi részvételiséggel foglalkozó, illetve a digitalizációs és technológiai bizottságét.
Az országgyűlési törvény szerint kötelező létrehozni a mentelmi bizottságot, valamint alkotmányügyi kérdésekkel, költségvetéssel, külügyekkel, európai uniós ügyekkel, honvédelemmel, nemzetbiztonsággal, nemzetpolitikával foglalkozó állandó bizottságot. (MTI)