Orbán, Kövér és Polt is tagja a testületnek, ami leszavazta, hogy a Szent Koronát átvigyék az Országház plenáris termébe a képviselői eskütételre

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn jelentette be, hogy bár ő köztársasági elnökként támogatta a javaslatot, a Szent Korona Tanács nem szavazta meg, hogy a Szent Koronát átvigyék a plenáris terembe az országgyűlési képviselők eskütételéhez.

A kontextushoz fontos, hogy kik is a tagjai ennek a testületnek. Ahogy a 444 is megírta, a törvény szerint a testület elnöke a köztársasági elnök, tagja rajta kívül a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

Vagyis Sulyokon kívül jelenlegi állás szerint ott ül a testületben

Orbán Viktor, Kövér László, Polt Péter, Varga Zs. András, Freund Tamás és Turi Attila.

Sulyok hétfőn azt írta, az előterjesztést és a testület tagjainak felvetéseit megvitatta a testület, ám ennek során az érdemi döntéshez szükséges támogató többség nem alakult ki, ezért határozathozatalra nem került sor.

A bejegyzés szerint ezzel nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a képviselők az eskütételt a Szent Korona jelenlétében tartsák, de arra nem a plenáris teremben, hanem a Szent Korona „eredeti őrzési helyén, az Országház kupolacsarnokában, méltó módon” kerülhet sor.

Az egész egyébként egy mi hazánkos javaslatból indult ki, amiről a parlament alakuló ülését megelőző egyeztetésen állapodtak meg a pártok. A Szent Korona átszállításához viszont a Szent Korona Tanács engedélye is kell, ezt nem adták most meg a hétfői döntés szerint.

A döntésre kezdeményezőként Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke is reagált. „Mi a döntésük ellenére, továbbra is ragaszkodunk a megállapodáshoz, ezért azt javasoljuk, hogy a képviselők járuljanak a Szent Koronához, annak őrzési helyére, az Országház kupolacsarnokába, s ott tegye le mindenki az esküt!” – írta az X-en Toroczkai.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!