Magyar Péter felszólította a leköszönő kormányt, hogy szerdán hirdessen ki egy, a NAV-os zárolásokat érintő kormányrendeletet
„A Nemzeti Adó és Vám Hivatal vezetése nem cáfolta azon értesülésünket, hogy felfüggesztették több, Rogán Antal köréhez köthető sokmilliárd forintos átutalás teljesítését pénzmosás gyanújára hivatkozva” – mondta hétfői Facebook-videójában Magyar Péter leendő miniszterelnök, majd azzal folytatta, tudomásuk szerint azóta több, NER-közeli „stróman számlája is zárolásra került.”
Videójában kitért rá, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a NAV csak 4 plusz 3 napig tarthatja fenn a felfüggesztést, és csak rendőrségi eljárás esetén zárolhatja az átutalással érintett pénzeket. „Felszólítom ezért a NAV elnökét, hogy a bankok által jelentett átutalások ügyében tegyen rendőrségi feljelentést annak érdekében, hogy a nyomozó hatóságok ki tudják vizsgálni az érintett milliárdok eredetét” – mondta.
Emellett felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy a szerdai kormányülésen döntsön arról, hogy a NAV a jövőben 90 napra is felfüggeszthesse a pénzmosás- és vagyonkimentés-gyanús átutalásokat.
„Felkérem továbbá az illetékeseket, hogy ezen kormányrendelet haladéktalanul, még szerdán kerüljön kihirdetésre” – mondta.
Felkérte a magyarországi bankokat, hogy erősítsék meg a compliance részlegeiket (a compliance a szervezet belső kontroll rendszerének része), és a gyanús ügyleteket jelentsék a NAV felé. Jogi kilátásokat helyezett kilátásba azokkal szemben, akik nem törvényesen járnak el.
Azt is mondta, egyik első lépésük lesz emellett „a Nemzeti Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítása, amely hivatal feladata lesz az utóbbi 20 év során ellopott sok ezer milliárd forint visszaszerzése.”
A brit Guardian nemrég arról számolt be, hogy információik szerint folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják. A lap azt is írta, úgy tudják, hogy „Orbánhoz közel álló magas rangú személyek amerikai vízumlehetőségeket keresnek”. Azt, hogy a Fideszhez közeli köröknek Amerika felmerül alternatív úti célként, egy amerikai tisztviselő is megerősítette a lapnak.
Hétfői közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt írta, Orbán Viktor nem utazik az Egyesült Államokba hosszabb időre. „Korábbi szokásainak megfelelően megnézi a labdarúgó világbajnokság döntőjét. Minden ettől eltérő híresztelés valótlan és alaptalan”.