Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe, 36 év után búcsúzik

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe – ezt a képviselő Facebook-oldalán jelentette be vasárnap délután.
„A Fidesz alelnökeként, érezve a választási kudarc miatti általános felelősséget, a mandátumomat, amit a Fidesz országos listájáról szereztem, nem veszem át, és nem indulok a Fidesz tisztújító kongresszusán semmilyen jelöltként” – írja oldalán.
Majd úgy folytatja: „1994, 2002 és 2006 után ez a negyedik országgyűlési választási vereség, amit a Fidesszel megélek, mindegyikből felálltunk, ez a demokrácia. Néha győzünk, néha tapasztalatot szerzünk. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Debrecen!”
Kósa 1990 óta képviselő. 1998-tól hétszer nyert egyéni mandátumot Debrecenben, idén Barcsa Lajos debreceni alpolgármester indult helyette Hajdú-Bihar vármegye 1-es körzetben.
Tavaly írtunk arról, hogy Kósa Lajos nem indul a Fidesz egyéni jelöltjeként Debrecenben. Kósa közel három évtizede meghatározó politikai szereplő Debrecenben: 16 évig volt a város polgármestere, és 1998 óta minden választáson innen jutott egyéni mandátumhoz. Már előző nyáron írtunk azokról a jelekről, amelyek abba az irányba mutattak, hogy Kósa jövőre legfeljebb listáról kerülhet be a parlamentbe. A Fidesz országos listáján a 7. helyen szerepelt.
A Fidesz-KDNP választási veresége óta több meghatározó politikusuk is bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát. A leköszönő miniszterelnök szombaton egy videóüzenetben jelentette be, hogy elbúcsúzik az országgyűléstől: nem veszi fel a Fidesz listavezetőjeként elnyert mandátumát, mert úgy érzi, inkább a „nemzeti oldal újjászervezésében” lesz a pártjának rá szüksége.
Orbán szombati bejelentése előtt nem sokkal derült ki, hogy a Fidesz listáján második helyen bejutó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sem veszi fel a parlamenti mandátumát. A KDNP elnöke mellett ugyanígy jár el további két tapasztalt keresztény-demokrata politikus, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Soltész Miklós államtitkár is. Semjén egy nappal korábban a pártelnöki pozíciójáról is lemondott, de azt az Országos Elnökség nem fogadta el.
A választás eredménye alapján a Fidesz 52 képviselője jutott be a következő Országgyűlésbe, ebből 42-en listáról és 10-en egyéni választókerületből. A listás bejutók bármikor lemondhatnak a mandátumukról, egy megkötés van: csak a március elején bejelentett 279 fős listáról lehet mást küldeni helyettük a parlamentbe, de a sorrend ilyenkor már nem számít.