Jön a hidegfront és vele a viharos széllökések, de így is napos idő lesz vasárnap

Vasárnap hidegfront érkezik az országba: ez ugyan szárazon vonul át, nagy területen erős, helyenként – főleg az északkeleti tájakon, a Bakonyban, a Balaton és Sopron térségében – viharos, 70-80 km/órás széllökéseket okoz majd. A délelőtti órákban számíthatunk a legerősebb széllökésekre, délutánra általában gyengül az északnyugati, északi szél, írja előrejelzésében a HungaroMet.

Az erős széllökések miatt vasárnap éjfélig elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyékben. Figyelmeztetnek arra is, hogy a több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet.

Mindeközben folytatódik a napos idő általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, utóbbiakból északkeleten lehet több, de ott is csak legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor. A csúcsérték döntően 16 és 21 fok között várható, az északkeleti vidékeken ennél kicsit hűvösebb is lehet.

A hét elején is marad a túlnyomóan napos idő, kisebb felhőképződéssel és 20 fok körüli csúcshőmérsékletekkel. Kedden és szerdán főleg a délnyugati megyékben egy-egy záporra is számítani lehet majd.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!