Minden eddiginél nagyobb esély van arra, hogy „a Mi Hazánk Mozgalom, a nemzeti radikalizmus” megkerülhetetlen tényező legyen az országgyűlésben – mondta Dúró Dóra a párt kampányzáróján. Úgy látja, csak a Mi Hazánk mondhatja el, hogy folytatják, mert a programjuk a négy évvel ezelőtti felfrissítése.
Arról is beszélt, a bűnvadászok megalakulása az egyik legjobb dolog ami Magyarországgal történt az elmúlt időszakban. Szerinte a Bűnvadászok önmagukon túlmutató jelentősége, hogy a hozzájuk forduló emberek korábban már megpróbáltak állami segítséget kérni, de nem kaptak.
Toroczkai László szerint nem volt még Magyarországon olyan választás, amit ilyen feszült figyelemmel figyelt volna az egész világ, és sokan gondolják azt, hogy a jelenlegi választás többről is szól, mint Magyarország. Úgy látja, most eltűnik a rengeteg „megélhetési kamupárt”, amelyik nem tudott semmilyen produktumot letenni az asztalra, és csak három politikai erő fog maradni.