Tíz éve még hemzsegtek a békák Farmoson, idén kevesebb mint százat mentettek meg
Gyász ül a szívünkben, egy populációt gyászolunk – írja Facebook-oldalán a Tápió Natúrpark. A gyászhír apropója, hogy a farmos község közelében már 2003 óta szervezett tavaszi békamentés során mindössze 73 egyedet sikerült megmenteni, míg egy évtizeddel ezelőtt még hemzsegtek a békák a környéken. Ez lényegében azt jelenti, hogy a térség békapopulációja kipusztult.
Mint írják, a 90-es évek végén még arról számolnak be a helyiek, hogy szinte balesetveszélyes volt közlekedni márciusban a 311-es úton, mert az autó megcsúszott a nagy tömegben vonuló békákon, ezért kezdték el 2004-ben a rendszeres tavaszi békamentő akciót. Kezdetben lelkes önkéntesek esténként összeszedték a békákat és átvitték őket az út túloldalára, ahová tartottak. 2006-tól már terelőkerítés is épült, vödörcsapdákkal,.
2013-ban mentették a legtöbb békát, több mint 66 ezret. 2025-re aztán ezer alá csökkent a számuk, idén pedig már száznál is kevesebb békát kellett menteni.
A natúrpark szerint nem azt történt, hogy a békák egyszerűen már nem akarnak átkelni az úton vagy elmentek máshová, de amúgy minden rendben, de nem is az történt, hogy a békamentéssel az emberek megfertőzték a békákat és emiatt halt ki a populáció. A bejegyzés szerint leginkább a klímaváltozás tehet arról, hogy ilyen drámaian visszaesett az egyedszám, hogy lényegében kihalt egy populáció.
„Mit lehet tenni? Elkeseredni, az elkeseredés közben gondolkodni, gondolkodás közben rájönni, hogy valami nincs rendben, majd ebből tettrekészséget meríteni és cselekedni” – olvasható a bejegyzésben, amelyben aztán a natúrpark felsorolja, mit tehetnek az emberek a mindennapokban a fenntarthatóbb életért, és hogy kis trükkökkel, például kerti tavakkal hogyan tehetik az emberek könnyebbé a békák életét és segíteni, hogy a populáció valahogy helyreálljon.