Anélkül kapott fizetést hosszú évek óta a sárvári polgármester régi ismerőse a gyógyfürdőtől, hogy dolgozott volna
Büntetőeljárás indult egy L.P. monogramú ember ellen, aki a gyanú szerint úgy kapott fizetést a 2010-es évek óta a Sárvári gyógyfürdőben, hogy be sem járt dolgozni, és ott azt sem tudták, hogy kicsoda – írta a 444.hu. A lapnak a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy az „ügyben a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat, azonban arról a büntetőeljárás érdekeire tekintettel további információ nem közölhető.”
A 444 cikke szerint az önkormányzati tulajdonú fürdőben való munkavégzés nélkül fizettek munkabért L.P.-nek, aki a település polgármesterének, Kondora Istvánnak régi ismerőse. L.P.-t 2024-ben a polgármester szóbeli előterjesztésére választották meg az város egyik cégének felügyelőbizottsági tagjának is – írta a lap.
Kondora István a 444-nek elmondta, hogy az fb-tagok kiválasztásában pedig „csakis a szakértelmet kerestük”, és állítja, nem tudott arról, hogy politikai indítékok álltak volna L. jelölése mögött. A polgármester elmondta hogy nem mindig hoz egyedül döntést, hanem „többen szoktak ebben konzultálni”. Az ilyen konzultációkon közlése szerint olykor ott szokott lenni Ágh Péter fideszes parlamenti képviselő vagy Gagyi Levente, Ágh bizalmi embere is.
A gyógyfürdőtől kapott fizetéssel, és az ügyészségi eljárással kapcsolatban nem válaszolt a kérdésekre, és azt állította, hogy „ez az ügyészségi kérdés engem is nagyon izgat, ennek mi nem tudjuk a hátterét.”
A 444 értesülései szerint az L.P.-nek adott fizetést a fürdő egyik korábbi igazgatója leállíttatta, de aztán behívatták a városházára, és felsőbb politikai utasításra újra kellett indítania a kifizetéseket. A fürdőnél közben többször is azt mondták a lapnak, hogy olyan nevű személy, mint L.P. nem dolgozik a cégnél, és a cikk szerint senki sem hallott róla a fürdőben. A fürdővezetés a lapnak azt állította, hogy nem tudnak az eljárásról, de az L.P.-vel kapcsolatos egyetlen kérdésükre sem válaszoltak.